Mutatjuk, mennyi fogkrémet kellene használnunk

A legtöbben a fogkeféjük teljes fejét telenyomják fogkrémmel - ez azonban nemcsak felesleges, de akár káros is lehet.

Evés után ezért tilos fogat mosni - részletek !

A reklámokban látott szép, hosszú fogkrémcsík tudat alatt is befészkeli magát a gondolatainkba, ezért a legtöbben minden egyes fogmosáshoz annyi fogkrémet használnak, amennyi elejétől a végéig befedi a fogkefe sörtéit. Nemrégiben azonban a Health portál kiszúrta , hogy a közösségi oldalakon igen aktív dr. Gao Jye Teh, a londoni King's College-ban tanult malajziai fogorvos egy TikTok videóban mutatta be, pontosan mekkora adag fogkrém is szükséges ahhoz, hogy megfelelően megtisztíthassuk a fogainkat. A már több mint 12 millió megtekintéssel rendelkező rövid videóban a fogászati szakember elárulta, hogy 3 éves kor alatt elegendő, ha éppen csak egy kenet fogkrém kerül a fogkefére, míg 3 éves kor felett (vagyis gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt) egy borsónyi mennyiség szükséges.

Ne essünk túlzásba

Az ennél nagyobb mennyiségű fogkrém elsősorban a gyermekek számára lehet veszélyes, akiknek még nincsenek olyan fejlett fogaik, mint a felnőtteknek. "Náluk a fogkrémben található fluorid nagy mennyiségben dentális fluorózist okozhat, ami a fogak fehéres, sárgás vagy barnás elszíneződésével jár, súlyos esetben pedig lyukak keletkezhetnek a fogfelszínen" - ismertette dr. Gao. A túlzott fluoridbevitel miatt kialakuló fluorózis elsősorban az 1 és 8 év közötti gyerekeknél gyakori, akiknek a fogzománca még nem fejlődött ki teljesen. A 3 évesnél fiatalabb gyerekeknek mindössze egy rizsszemnyi méretű fogkrémkenet elegendő, ezzel elkerülhetjük, hogy véletlenül túl sokat nyeljenek a fluoridos habból. (Számukra már speciális, kifejezetten kisgyermekeknek szánt, fluoridmentes fogkrémet is választhatunk.)

Fontos azt is hozzátenni, hogy a túlzottan kevés fogkrém használata sem célszerű hosszú távon. Ez esetben ugyanis a fogak nem jutnak elegendő fluoridhoz, ami segít megóvni az egészségüket - hívta fel a figyelmet dr. Gao. Ezzel kapcsolatosan egy egyszerű trükköt is megosztott a követőivel: fogmosás után köpjük ki a szánkban keletkezett habot, de ne öblítsük ki vízzel a szájüreget , így a fogkrémben található fluoridnak több ideje lesz kifejteni a hatását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!