Tojás: felmentve a vádak alól

A tojás évezredek óta tölt be fontos szerepet az emberiség étrendjében. A múlt század végén összefüggésbe hozták több betegséggel, így például az érelmeszesedéssel is, ezért sokan kerülni kezdték. A legújabb eredmények kapcsán azonban érdemes átgondolni a korábbi feltételezéseket, és rehabilitálni a tojást.

A hazai tojásfogyasztás kisebb megingásoktól eltekintve harmadik évtizede folyamatosan csökken. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 80-as években még közel 400, addig 2013-ban már csak 214 tojást ettünk meg Magyarországon fejenként egy év alatt. A számok mögött talán az is állhat, hogy sokan a magas koleszterinszint kialakulásának elsődleges okát látják benne, és a megemelkedett vérzsírszinteket mutató laborlelet után azonnal felhagynak a fogyasztásával. Ám a korábbi vizsgálatokkal ellentétben úgy tűnik, ennek nincs igazából értelme.

A tojásban számos hasznos tápanyag található. Kiemelkedő a D-vitamin tartalma, de van benne B12, B6, A- és E-vitamin valamint folsav , az ásványi anyagok közül pedig vas, cink, kalcium és kálium mellett antioxidáns hatású szelén (a hasznos tápanyagok mennyisége természetesen függ a tyúkok tartási körülményétől és takarmányozásától is). Egy közepes tojás körülbelül 200 mg koleszterint tartalmaz, ami szinte kizárólag a sárgájában található meg.

A tojásról számokban Az átlagos tyúktojás 60 grammot nyom, aminek a héj körülbelül a 11, a fehérje az 58, a sárgája pedig a 31 százalékát teszi ki. A tojásfehérjének igazából csak a tizede az igazi fehérje, a többit víz alkotja, míg a tojássárgájának már csak a fele víz, a többi nagyrészt (30 százalékban) zsír, egyötöd részben pedig fehérje. A tojásban darabonként körülbelül 5,4 gramm fehérje és 4,8 gramm zsír található, ami 68 kcal, azaz 286 kJ energiát jelent - persze mindez függ a méretétől is. A magasnak gondolt koleszterintartalom volt az oka a korábbi aggodalomnak, hogy a tojás - és más koleszterinben gazdag élelmiszer - fogyasztása megemelheti a koleszterinszintet, ami pedig a szív- és érrendszeri betegségek növekvő gyakoriságával jár együtt - ismerteti Antal Emese dietetikus- szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője. Ma már úgy látjuk, hogy az étrendünkben található koleszterin kevésbé járul hozzá a vér koleszterinszintjének növeléséhez. A legutóbbi kutatások eredményeként azt is tudjuk, hogy a rendszeres, de mérsékelt tojásfogyasztás (napi 1 darab) nem hozható kapcsolatba sem a magas koleszterinszinttel, sem az érelmeszesedéssel egészséges emberek esetén.

Elképzelhető viszont, hogy a magasabb tojásfogyasztás növeli a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét, illetve meglévő cukorbetegség esetén hozzájárulhat a szív- és érrendszeri panaszok gyakoriságának növekedéséhez.

A táplálkozással foglalkozó kutatók szerint a tojásfogyasztás az egészséges, kiegyensúlyozott étrend része lehet, sőt számos előnnyel is járhat - foglalja össze a dietetikus.

tojás, koleszterin, D-vitamin
Reggelire tökéletes a tükörtojás

Mit tud a tojás?

Ismert tény, hogy a magasabb fehérjetartalmú ételek fokozzák a jóllakottságérzést. Kutatók ezért azt vizsgálták, hogy a tojásfogyasztás befolyásolja-e az energiabevitelünket, és úgy találták, hogy akik tojást reggeliznek, általában kevesebb energiát visznek be a nap további részében. Arra is rámutattak, hogy a fogyókúrázóknál hasznos lehet tojást vagy abból készült ételt reggelizni, mivel az azonos kalóriatartalmú étrendekhez hasonlítva hosszabb távon (legalább nyolc hét) több felesleges súlyt adhatnak le.

Ha minden nap fogyasztunk tojást, azzal a szemünket is védhetjük . Egy kutatásban 12 héten át heti hat tojást fogyasztó embereket vizsgáltak, és úgy találták, hogy vérükben megemelkedett az úgynevezett zeaxantin szintje, valamint a szemben található makuláris pigment optikai sűrűsége is nőtt. A zeaxantin a karotinoidok csoportjába tartozik, és egy másik hasonló típusú vegyülettel, a luteinnel együtt található meg a tojásban. A kutatók szerint ennek a két anyagnak köszönhető, hogy a tojás bizonyos fokú védelmet nyújthat az időskori makuladegenerációnak (AMD) nevezett, vakságot okozó betegség ellen.

A tojások sem egyformák

A boltok polcain sokféle tojást találunk, köztük olyat is, amelyben a doboz felirata szerint több E-vitamin, szelén vagy éppen omega-3 zsírsav van. Sokan kételkednek azonban abban, hogy valóban így van, pedig lehetséges. A tyúkoknak adott speciális takarmánnyal elérhető például a magasabb DHA (dokozahexaénsav) tartalom. Ez a többszörösen telítetlen zsírsav fontos a látáshoz, a szív- és érrendszer egészséges működéséhez és az agy, valamint az idegrendszer fejlődéséhez. Tehát a tojás rendszeres, a kiegyensúlyozott étrend részeként történő fogyasztása valóban okosabbá tehet.

Tudni akarja, mit jelentenek a titokzatos számok és betűk a tojásokon? Kattintson ! A tojásban létfontosságú, esszenciális aminosavakat, a látásunkat védő, antioxidáns hatású luteint és zeaxantint találunk. Fehérjetartalma könnyen emészthető, a benne lévő koleszterintől pedig nem kell tartanunk, feltéve, ha nem zsíros, pontosabban telített zsírsavakban gazdag ételek részeként fogyasztjuk. Tehát a szalonnás rántottát tükörtojásra, zöldséges omlettre vagy főtt tojásra cserélve a kiegyensúlyozott étrend része lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.