Régi hiedelem dőlt meg a tejről

Nem erősíti a csontokat a tej nagy mennyiségű fogyasztása - derítette ki egy nagy létszámú svéd kutatás.

Azoknál a nőknél, akik napi három pohárnál több tejet ittak, valójában nagyobb volt a csonttörés esélye, mint akik ennél kevesebbet fogyasztottak - idézte a BBC az Uppsalai Egyetem szakemberei által a British Medical Journalban közzétett kutatást.

A szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy kutatásuk csak utal a tendenciára, adataik nem értelmezhetők bizonyítékként arra, hogy a túlzott tejfogyasztás vezetett csonttöréshez. Úgy vélik, hogy valószínűleg az alkohol és a testsúly is az okok között volt.

Civilizációs betegségeink kezelhetőek, különösen ha időben felismerjük őket, hiszen sokan csak a tünetek hosszas együttélése után szánják rá magukat azok kivizsgáláséra, holott az okok gyakran egyszerűek. Tudjon meg többet, kattintson ! Sokáig azért tanácsolták a tej ivását, mert jó kalciumforrás, ám a tej csonterősítő és töréseket megelőző hatását vizsgáló tanulmányok ellentmondásos eredményekre jutottak. Svéd kutatók megvizsgálták 61 400 nő táplálkozási szokásait az 1987 és 1990 közötti időszakban és 45 300 férfiét 1997-ben, ezután éveken át kísérték figyelemmel egészségi állapotukat.

A résztvevőket kérdőív kitöltésére kérték arról, milyen gyakran fogyasztanak mindennapi ételeket, köztük tejet, joghurtot, sajtot. Ezután nyomon követték, hánynak tört el a csontja és hányan haltak meg a következő években.

A nők követésének 20 éves időszakában nagyobb volt a csonttörés valószínűsége azoknál, akik napi három pohár tejnél (680 milliliternél) több tejet ittak, mint azoknál, akik ennél kevesebbet fogyasztottak. Az első csoportnál a halál kockázata is nagyobb volt.

Nem erősíti a csontokat a tej nagy mennyiségű fogyasztása

"A három vagy annál több pohár tejet ivók kétszer akkora valószínűséggel hunytak el az időszak végéig, mint akik napi egy pohárnál kevesebbet fogyasztottak, az első csoportnál 50 százalékkal nagyobb volt a csípőcsont törésének esélye is" - mondta Karl Michaelsson, az Uppsalai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A férfiakat átlagosan 11 éven át követték az első felméréstől kezdve, és hasonló eredményeket kaptak, de a tendencia nem volt annyira erős, mint a nőknél. A kisebb volt a csonttörés veszélye .

Michaelsson szerint az eltérést a tejcukor okozhatja , amelyről egyes korábbi állatkísérletek kimutatták, hogy felgyorsítja az öregedést. "A táplálkozási irányelveken azonban nem kellene változtatni, amíg további kutatásokat nem végeznek" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!