Reggelizzen, hogy teljesíteni tudjon!

Azok, akik reggelivel kezdik a napot, kevesebb stresszt és gondolkodási nehézséget, fizikális és munkahelyi sérülést szenvednek el, mint azok, akik kihagyják az első étkezést - derül ki egy friss tanulmányból.

Bár a szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy a glükóz (szőlőcukor) hatással van az agyi folyamatokra, a gondolkodásra és a teljesítményre. Ezért is fontos többek között, hogy a napi teljesítményhez szükséges glükóz egy részét már az első étkezés során biztosítsuk.

"Ennek a hátterét könnyen átláthatjuk, ha belegondolunk, hogy a vacsorától számítva akár 12 óra is eltelhet a következő étkezésig" - magyarázza Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusa. "Ennyi idő alatt jelentősen csökken szervezetünk energiaszintje, ezért is rendkívül fontos, hogy a reggeli tápláló és a kiegyensúlyozott étrend kívánalmainak megfelelő legyen" - hangsúlyozza a szakember.

Az ideális reggeli alapanyagai

A dietetikusok szerint a reggelinek tartalmaznia kell teljes értékű gabonával készült élelmiszert (például gabonapelyhet vagy pékárut), valamilyen teljes értékű fehérjeforrást (például tejet, esetleg más tejterméket), nyers zöldséget vagy gyümölcsöt, illetve valamilyen innivalót.

Ezzel szemben Magyarországon egy átlagos reggeli a következőket tartalmazza: Zsemle vagy kifli vajjal és felvágottal, sajt, tojásrántotta

A gabonaszem belső és egyben legnagyobb része igazi energiaforrás, hiszen túlnyomórészt szénhidrátokat - főként keményítőt - tartalmaz, ráadásul fehérjék és B-vitaminok is megtalálhatók benne. A korpa rostokban gazdag, emellett B-vitaminokat (tiamin, niacin, riboflavin és pantoténsav) is találhatunk benne. A csíra a telítetlen zsírsavak miatt rendkívül fontos, főként, hogy néhány olyan esszenciális zsírsav is megtalálható benne, mint a linolsav. Magyarországon a megkérdezett anyák 65%-a úgy gondolja, hogy a kenyérféleség elengedhetetlen az ideális reggelihez, de a teljes értékű gabonáról csak 7% tudja, hogy táplálóbb, és 35% tartja egészségesebb összetételűnek a finomlisztnél. Azt már csak kevesen tudják, hogy a rosttartalom és az ezen alapuló emésztőrendszerre gyakorolt kedvező hatás az egyik legfontosabb előnye a teljes értékű gabonával készült gabonapelyheknek, a dúsítás útján belekerült vitamin- és ásványi anyag tartalom mellett. "Összehasonlításként, míg az angolok évente 6 kg gabonapelyhet fogyasztanak személyenként, addig Magyarországban mindösszesen 0,9 kg pehely kerül a tálba" - mutat rá Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusa.

Forrás: Nestlé Hírpehely 2012/1. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!