Öt dolog, ami miatt megéri vizet inni

A tiszta víz nem csak élettani szempontból ideális: amellett, hogy kiváló szomjoltó, számtalan módon hozzájárul szervezetünk egészséges működéséhez. Mutatjuk, hogyan.

Sokaknak gondot okoz a megfelelő napi folyadékbevitel. Akad, aki elfeledkezik róla, hogy rendszeresen és eleget igyon, mások nem szeretik a vizet, és egyéb folyadékokkal - például teával, üdítővel vagy gyümölcslevekkel - igyekeznek helyettesíteni azt. A tiszta víznél azonban semmi sem lehet alkalmasabb rá, hogy hidratálja szervezetünket. A webmd.com összeszedte , miért éri meg rendszeresen vizet fogyasztani.

vízivás
A víz nélkülözhetetlen szervezetünk számára. Fotó: Getty Images

Segít, hogy formában maradjunk

A tiszta víz amellett, hogy élettani szempontból ideális, mert jól oltja a szomjat és nincsenek káros egészségügyi hatásai, abban is segít, hogy megtartsuk optimális testsúlyunkat, vagy esetleg megszabaduljunk pár plusz kilótól. Ha egész nap vizet iszunk, az felgyorsítja anyagcserénket , ráadásul ha hűvös is - nem jéghideg -, alaposan megdolgoztatja testünket, annak ugyanis plusz energiát kell fordítania a víz felmelegítésére. (Éppen ezért nagy melegben, amikor fáradtak és kimerültek vagyunk, nem a legideálisabb a jéghideg frissítő, még akkor sem, ha csak az esik jól.) Arról már nem is beszélve, hogy ha rendszeresen tiszta vizet iszunk, lemondunk a cukros üdítőkkel, ízesített italokkal bevitt pluszkalóriákról.

Feltölt bennünket és működteti testünket

Amikor megterhelő fizikai munka, aktív mozgás vagy egy különösen meleg nap után erőtlennek és szomjasnak érezzük magunkat, az a legjobb, ha tiszta vízzel pótoljuk a folyadékveszteséget. A bőséges vízfogyasztás egész szervezetünknek jót tesz, a többi között vérkeringésünknek is: segít szívünknek hatékonyabban pumpálni a vért, oxigént és más fontos tápanyagokat szállítva sejtjeinknek. Emellett hozzájárul veséink egészséges működéséhez, egyúttal megakadályozza a vesekövek kialakulását azzal, hogy hígítja vizeletet, így az abban található sók és ásványi anyagok nehezebben állnak össze. Egyéb pozitív hatásai is vannak: például segít nedvesen tartani a nyálkahártyákat, amivel elkerülhetők a különböző légúti fertőzések .

Nemcsak a dehidratáció, hanem a túlhidratálás is valós veszély. Mutatjuk, hogy jelzi testünk, hogy túl sok vizet iszunk. Részletek!

Ha eleget iszunk, kevesebbet stresszelünk

Mivel egy felnőtt ember testtömegének több mint felét a víz teszi ki - gyerekeknél ennél lényegesen többet -, agyunknak pedig 85-90 százaléka víz, különösen fontos, hogy elkerüljük a dehidratációt, az ugyanis minden szervünkre hatással van. Ha nem iszunk eleget, viszont stresszelünk, könnyebben kiszáradunk - nincs miből folyadékot veszítenünk -, a vízhiány pedig stresszes állapotot okoz. Ügyeljünk rá, hogy mindig legyen a kezünk ügyében egy pohár vagy egy palack víz, különösen, ha úton vagyunk, vagy tudjuk, hogy egy ideig biztosan nem lesz lehetőségünk más módon folyadékhoz jutni.

Szebbé varázsolja a bőrt

Bőrünk is megérzi, ha nem iszunk eleget. Fáradt és fakó lesz, a finom ráncok elmélyülnek, a bőr szárazzá válik és elveszíti egészséges ragyogását. Ez amellett, hogy esztétikailag sem túl vonzó, egészségünket is hátrányosan befolyásolhatja. A száraz bőr kevésbé képes ellenállni a külső hatásoknak, sérülékenyebb, a sérüléseken keresztül pedig könnyen bejutnak szervezetünkbe a kórokozók. És bár bőrünk hidratáltsága nem kizárólag annak víztartalmától függ, a bőséges folyadékfogyasztás nagymértékben hozzájárul nedvességtartalmának biztosításához: feltölti a sejteket.

Jó tesz az emésztésnek

A rendszeres napi rostfogyasztás mellett - amely alaposan megmozgatja a beleket - a sok folyadék is elengedhetetlen a zavartalan anyagcseréhez. Mivel a víz könnyen és gyorsan áthalad az emésztőrendszeren , segíti a vastagbélben felgyűlő salakanyagok fellazítását, gyorsabb ürülését. Ha valaki székrekedéssel küzd, a rostokban gazdag ételeken kívül ajánlott sok folyadékot bevinnie szervezetébe - ami lehet zöldség- vagy gyümölcslé, leves, esetleg cukrozatlan tea is -, így felgyorsítva az anyagcserét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.