Mutatjuk, miből mennyit ehetünk büntetlenül

Az egészséges táplálkozásba nem csak az tartozik bele, hogy megválogatjuk, mit eszünk, hanem az is, hogy tisztában vagyunk azzal, milyen élelmiszerből mekkora mennyiséget érdemes fogyasztani az egészségünk megőrzése érdekében.

Ha rendszeresen eszünk banánt, akkor jó, ha tudjuk, hogy napi két darab az a mennyiség, amit érdemes fogyasztani. A banán tápanyagokkal és rostokkal látja el a szervezetet, segíthet csökkenteni a puffadást és kontrollálni az étvágyat. Ugyanakkor szakértők szerint önmagában csak banánt enni reggelire nem feltétlenül jó ötlet, mivel bár egy rövid időre energiát ad, hamarosan újra megéhezünk és fáradtabbnak érezhetjük magunkat - olvasható a Bright Side-on.

dasd
Az egészséges táplálkozásba nem csak az tartozik bele, hogy megválogatjuk, mit eszünk. Fotó: Getty Images

Sóból napi egy teáskanál, azaz körülbelül 6 gramm a napi javasolt mennyiség. Ebbe beletartozik az elfogyasztott készételek - szalámi, sajt, csipsz - sótartalma is. A gyerek étrendjében is érdemes odafigyelni a sóbevitelre. Egy és 3 éves kor között napi 2 gramm, 4 és 6 éves kor között napi 3 gramm, 7 és 10 éves kor között napi 5 gramm, 11 éves kor fölött pedig napi 6 gramm az ajánlott beviteli mennyiség maximuma.

Olívaolajból napi másfél evőkanálnyi mennyiség az, amely jó hatással lehet az egészségünkre. Ugyanakkor jó, ha tudjuk: az olívaolaj magas hőmérsékleten hevítve elveszíti a benne lévő értékes tápanyagok nagy részét.

Cukorból a szakértők szerint, nők esetében napi 6 teáskanál, férfiak esetében pedig napi 9 teáskanál az ajánlott mennyiség. Ez soknak tűnhet, de például egy nagyobb pohár zsírszegény gyümölcsjoghurtba akár 9-10 teáskanálnyit is beletesznek a gyártók, hogy fokozzák az ízhatását.

Az általános ajánlások tejből 3 csészényit, azaz körülbelül 7,5 decilitert javasolnak napi fogyasztásra. De természetesen csak azok számára, akiknél nem áll fenn laktózérzékenység, vagy allergia.

Fekete teából napi 3 csésze az ajánlott mennyiség, míg feketekávéból napi négy csésze, mivel ekkora mennyiség tartalmaz mindkettőből annyi koffeint, amely általában még nem zavarja meg az alvást. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a koffeintolerancia is lehet egyéni, tehát mindenkinek érdemes kitapasztalni a számára megfelelő mennyiséget.

Narancsból napi egy darab elfogyasztását javasolják a szakértők, ebben a mennyiségben benne van a napi C-vitamin-szükséglet nagy része. Ugyanakkor ha egyszerre túl sok narancsot eszünk, főleg este, az kellemetlen emésztőrendszeri tüneteket okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!