Koronavírus: élelmiszerek is fertőzhetnek

A Sydney-i Egyetem professzora a járvány kezdete óta vizsgálja a koronavírust, és most arra figyelmeztet, hogy minden felületen - így a zöldségeken és gyümölcsökön is - megélhet hosszabb-rövidebb ideig a SARS-CoV-2.

Az új koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de az már hetekkel ezelőtt kiderült, hogy akár tárgyak közvetítésével is megfertőződhetünk, mert élettelen felületeken is életképes tud maradni a vírus. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ jelentése szerint a réz- és acélfelületeken az új koronavírus körülbelül két órán át marad veszélyes. Műanyag és papír tárgyakon pedig ennél is hosszabb ideig.

Így győzi le az immunrendszer a koronavírust Ausztrál orvosok egy olyan COVID-19-páciens gyógyulását követték nyomon, akinek a koronavírus-fertőzésen kívül nem volt más betegsége. Ebből pedig új információk derültek ki arra vonatkozólag, hogyan birkózik meg egy egészséges szervezet a vírussal. Részleteket itt olvashat.

Eddig azonban viszonylag kevés szó esett arról, hogy mi a helyzet a friss zöldségekkel és gyümölcsökkel - vajon a héjukon megtapadhat a koronavírus, ami aztán átvándorolhat a kezünkre? Timothy Newsome, ausztrál virológus éppen ezt vizsgálta, és arra az eredményre jutott, hogy sajnos ettől is tartanunk kell.

A szakértő azt tanácsolja, hogy a járvány alatt szappanos vízzel mossuk meg a zöldségek és gyümölcsök héját. Fotó: Getty Images
A szakértő azt tanácsolja, hogy a járvány alatt szappanos vízzel mossuk meg a zöldségek és gyümölcsök héját. Fotó: Getty Images

A Femail brit online portálnak azt nyilatkozta, hogy a csomagolatlan zöldségek és gyümölcsök is potenciális veszélyt hordoznak. Főleg, hogy sok ember kezén átmennek, mire a polcokra - és onnan a bevásárlószatyrunkba - kerülnek. Kifejtette, hogy ugyan számos szupermarket fertőtleníti az áruját a jelenlegi helyzetben, ám ez alól a friss termékek kivételt képeznek, hiszen a vegyi anyagok bejuthatnának a zöldség vagy gyümölcs belsejébe is.

Éppen ezért azt tanácsolja, hogy elővigyázatosságból a járvány alatt ne tapogassuk a zöldségeket és gyümölcsöket bevásárláskor, húzzunk kesztyűt, vagy műanyag zacskót megfogva tegyük kosarunkba őket. Hazaérve pedig mossuk meg őket langyos szappanos vízzel, mielőtt kipakoljuk őket, még akkor is, ha a héját egyébként nem fogyasztanánk el.

Nővérek és orvosok, akik a koronavírus alatt sem veszítik el a humorérzéküket - szívmelengető válogatást talál az nlc.hu cikkében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.