Állítják, jót tesz a sör a férfiaknak

Változatosabb a bélbaktériumok közössége azon férfiaknál, akik rendszeresen fogyasztanak láger söröket. Az ital alkoholmentes változata is hasonlóan pozitív hatást fejt ki a mikrobiomra.

A borhoz hasonlóan mértékkel fogyasztva a sörnek is lehetnek egészségügyi előnyei. Az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry kiuatóinak friss tanulmánya szerint azok a férfiak, akik naponta elfogyasztanak egy alkoholos vagy alkoholmentes sört, változatosabb bélflórával rendelkeznek, ami csökkentheti a bizonyos betegségek kockázatát – írja az Eurekalert .

A sör valóban segítheti az emésztést

Testünkben csaknem negyvenmilliárd baktérium él, amelyek a mikrobiomunkat alkotják.Ezek nemcsak az emésztésünket segítik elő, de jelentős szerepük van az egészségünk megőrzésében is. Korábbi kutatások már igazolták, hogy minél sokszínűbb a bélrendszerben lévő baktériumok közössége, annál kisebb a veszélye néhány súlyos betegség (például a diabétesz vagy a különböző szívbetegségek) kialakulásának. A sör számos olyan vegyületeket tartalmaz – például a polifenolok, valamint sok más, erjedéséből származó mikroorganizmus – amelyek hatással lehetnek az emberi bélben élő mikrobák sokféleségére.

sör, sörfogyasztás, emésztés
Az emésztés egészségét is szolgűlhatja a sörivás. Fotó: Getty Images

Egy másik tanulmány eredménye szerint azoknál az embereknél, akik alkoholmentes lager sört fogyasztottak 30 napon keresztül, megnőtt a bélmikrobióma diverzitása. Az alkoholos sörök fogyasztásánál azonban nem tapasztaltak ilyen hatást, a kutatók ezért egy kicsit újragondolva ismételték meg a kísérletet.

A programra jelentkező 19 férfit véletlenszerűen két csoportra osztották, majd négy héten keresztül napi 11 uncia (csaknem 4 deciliter) alkoholos vagy alkoholmentes lágert kellett megginniuk a vacsora mellé. Az eredmények szerint a résztvevők súlya, testtömeg-indexe, valamint a szív egészségére és anyagcseréjére vonatkozó értékeik nem változtak a vizsgálat során. A csaknem egyhónapos periódus végén azonban mindkét csoportban nagyobb volt a baktériumok sokfélesége a bélmikrobiómában, és magasabb volt a széklet alkalikus foszfatáz szintje, ami a bélrendszer egészségének javulására utal.

Az eredmények alapján a kutatók arra jutottak, hogy egy üveg sör elfogyasztása – függetlenül annak alkoholtartalmától – jótékony hatással lehet a férfiak bélrendszerének egészségére. Mivel azonban az alkohol már kis mértékben is káros lehet a szervezetünkre, a szakemberek elsősorban az alkoholmentes változatok fogyasztását javasolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!