Így tehetjük egészségesebbé a karácsonyi ételeket

Sütemények és desszertek összetevői közt is szerepelhetnek zöldségek.

Noha decemberben talán az átlaghoz képest is kevesebbet foglalkozunk az egészséges táplálkozással, ebben az időszakban mind a hideg időjárás, mind a járványhelyzet miatt érdemes kiemelt figyelmet fordítani a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő pótlására. Ezúttal néhány tippet adunk arra nézve, hogy miként turbózhatjuk fel a karácsonyi ételeinket vitaminnal.

kari
Sütemények és desszertek összetevői közt is szerepelhetnek zöldségek. Fotó: Getty Images

Zöldséget a süteménybe

Tanulmányok szerint naponta legalább öt adag zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztani. A magyarok többsége azonban messze jár ettől. Naponta mindössze 10-ből 2 embernél kerül valamilyen gyümölcs a tányérra, zöldséget pedig mindössze 20 százalék eszik minden nap, ez is inkább a nőkre, valamint a 30-39 évesekre jellemző - derült ki az 500 szentesi és környékbeli termelőt tömörítő DélKerTÉSZ reprezentatív kutatásából, amely a magyarok zöldség- és gyümölcsfogyasztási szokásait mérte fel.

Ha szeretnénk növelni vagy legalább szinten tartani zöldségfogyasztásunkat az adventi időszakban, ráadásul kalóriát is spórolnánk, a DélKerTÉSZ szakértői szerint érdemes beépíteni kedvenc zöldségeinket a hagyományos karácsonyi menübe. Sokan nem tudják elképzelni, de sütemények és desszertek összetevői közt is szerepelhetnek zöldségek. A cukkini semleges íze miatt szinte bármilyen kevert süteménybe tökéletes, ha nedvesítőanyagra van szükségünk, legyen szó akár karácsonyi muffinról, csokis sütikről, sőt a tökös-mákos réteshez hasonlóan, az összes mákos és diós süteménybe is érdemes kipróbálni ezt a zöldséget, hogy igazán szaftos tölteléket kapjunk!

A 3 legjobb halas recept karácsonyra Nemcsak a hagyományok miatt érdemes halat csempészni az ünnepi menübe, hiszen a szervezetünkre is sok szempontból pozitív hatással van. Kiemelkedő az omega-3 zsírsav tartalma, ezáltal csökkenti a szívbetegségek és Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, továbbá bizonyítottan javítja a koncentrációs képességet. Ezenkívül az omega-3 zsírsavakban gazdag étrend enyhíti a reumás ízületi gyulladás tüneteit és a bőrt is megszépíti. Mutatjuk a bevált, hagyományos halételeket.

Váltsd ki a cukrot zöldséggel

A cukor helyettesítése természetes alapanyagokkal nem újkeletű dolog, sütemények esetében a legtöbben talán a banánt vagy más gyümölcsöket használnak erre a célra, pedig vannak zöldségek is, melyek tökéletes édesítőként funkcionálnak. A főtt édesburgonya például mind állagában, mind ízében kiváló összetevője lehet a csokis, kakaós süteményeknek, rengeteg vitaminnal és hasznos tápanyaggal dobja fel a hagyományos desszerteket. Emellett a sárgarépa, a cékla és a sütőtök is remek édesítő hatással bír, ráadásul mindhárom zöldség vitaminforrás, és még télen is megtalálható a piacokon, szupermarketekben.

Karácsonyi paprikalekvár és paradicsomos gyümölcskenyér

Rugaszkodjunk el kicsit a hagyományos TV paprikától és fürtös paradicsomtól, és próbáljuk ki ezeket a leggyakrabban fogyasztott zöldségeket új köntösben. Készítsünk karácsonyi fűszeres paprika- vagy paradicsomlekvárt, amit akár pirítóssal, akár húsok mellé fogyaszthatunk az ünnepi időszakban. Bár a cukros lekvár nem éppen kalóriaszegény , a zöldségfogyasztásunkat és C-vitamin bevitelünket növelik ezek a finomságok, mértékkel fogyasztva kiváló kiegészítői a karácsonyi vacsorának. A paradicsomot egyébként használhatjuk természetes színezőként is süteménytésztába, de magvakkal készített, fűszeres gyümölcskenyérhez is adhatunk egy-két kisebb szem édesebb paradicsomot!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!