A gyerekzsúrok, születésnapi zsúrok előkészülete sok szülőt megrémiszt. Már a nagy esemény előtt hetekkel azon törik a fejüket, milyen ételeket készítsenek, és főként mekkora mennyiségben.

Egy gyerekzsúron az étel mennyisége az, ami a legkevesebb problémát okozza, hiszen a gyerekeknek a közös játék sokkal fontosabb, mint az étel, amit ilyenkor elfogyasztanak. Inkább bekapnak néhány falatot két fogócska között, és felhörpintenek egy-két korty italt, de a főszerepben a játék áll.

A legnagyobb izgalmat a születésnapi torta jelenti számukra, inkább próbáljunk meg erre figyelmet szentelni, no és persze a díszítésére, a gyertyákra, tűzijátékra. A többi étel pedig legyen néhány gyorsan bekapható, hideg falat, amit akár játék közben is elmajszolhatnak.

Mini szendvicstál A szendvicstálhoz először elkészítjük a szendvicskrémeket.

Tojáskrém

  • 10 kemény tojás
  • 1,5 dl tejföl
  • 1 evőkanál mustár
  • 1-2 evőkanál apróra vágott lila- vagy újhagyma
  • só, bors

A kemény tojásokat meghámozzuk, és apróra vágjuk. Összekeverjük a tejföllel, a mustárral, az apróra vágott lilahagymával, sóval és borssal. Botmixerrel 1-2 percig krémesítjük és tálaljuk.

Avokádókrém

  • 5 kisebb vagy 3 nagy, hámozott, érett avokádó
  • 1-2 gerezd áttört fokhagyma
  • 1 evőkanál friss citromlé
  • só, frissen őrölt bors

Az avokádót villával összetörjük, hozzáadjuk a fokhagymát, a citromlevet, sót és borsot. Alaposan kikeverjük és frissen tálaljuk.

Amint a szendvicskrémek elkészültek, felvágjuk a teljes kiőrlésű kifliket karikákra és megkenjük a krémekkel. Egy szép tálon tetszés szerinti alakzatban elrendezzük a kiflikarikákat, és színes zöldségekkel feldíszítve tálaljuk. Közvetlenül a fogyasztás előtt érdemes elkészíteni, de fóliával letakarva a hűtőszekrényben 1-2 órát tárolható.

Mandulás málnatorta

A piskótához:

  • 6 tojás
  • 2-3 evőkanál xylit
  • fél citrom reszelt héja
  • 1/2 kávéskanál vaníliaőrlemény vagy 1 rúdból kikapart magok
  • 8 evőkanál hámozott, őrölt mandula

A krémhez:

  • 80 dkg málna
  • 1 dl kókusztej
  • 20 dkg kókuszzsír
  • 7-10 dkg xylit
  • 2 teáskanál agar-agar

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tojásokat gondosan kettéválasztjuk, vigyázva, hogy a fehérje teljesen tiszta maradjon. Először a fehérjét verjük kemény habbá. A sárgákhoz hozzáadjuk a xylitet, a citromhéjat és a vaníliát. Habverővel alaposan kikeverjük. Kanállal hozzákeverjük a mandulát, majd apránként, óvatosan összekeverjük a felvert fehérjével.

A tepsit sütőpapírral vagy többször használatos sütőfóliával kibéleljük és belesimítjuk a piskótatésztát. 12-15 perc alatt megsütjük. Kivesszük, hűlni hagyjuk. A sütőpapírt óvatosan lehúzzuk róla. A piskótalapot három vagy négy egyenlő részre vágjuk. Az első lapot megkenjük a krém egy részével, majd ráhelyezzük a második lapot, ismét megkenjük, és a tetejére helyezzük a harmadik lapot. A maradék krémet kívülről rákenjük, és a tetejét félbevágott eperszemekkel díszítjük.

A krémhez turmixolunk és átpasszírozunk 80 dkg málnát. Összekeverjük a kókusztejjel, hozzáadjuk a kókuszzsírt, xylitet, agar-agart és lassan felmelegítjük. Folytonos kevergetés közben megvárjuk, amíg egyet forr, majd eloltjuk, és a krémet kihűtjük. Hűtőben legalább két-három órát hűtjük, majd az előkészített piskótalapokat megtöltjük vele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!