Ez a konyhasó egészségesebb alternatívája

Évente több millió életet menthetne meg, ha a hagyományos konyhasó helyett csökkentett nátriumtartalmú sót használnánk ételeink ízesítésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hét elején hivatalos ajánlást adott ki, azt javasolva az embereknek, hogy a hagyományos konyhasót inkább cseréljék le háztartásukban kevesebb nátriumot tartalmazó alternatívára. De mit is jelent ez valójában? Egyáltalán miért szorgalmaz ilyesmit a WHO? A felmerülő kérdésekre Xiaoyue Xu, a sydney-i Új-dél-walesi Egyetem epidemiológus kutatója és Bruce Neal, a The George Institute for Global Health ausztrál kutatóintézet ügyvezető igazgatója adott választ a The Conversation oldalán.

konyhasó, étel sózása
A konyhasó egészségesebb alternatívája kevesebb nátriumot tartalmaz. Fotó: Getty Images

Régi probléma, új megoldás

Nem új keletű gondolat, hogy érdemes lenne kevesebb sót fogyasztanunk. A nemzetközi ajánlások évtizedek óta figyelmeztetnek, hogy a túlzott sóbevitel károsítja az egészséget. Egészen pontosan a konyhasó, azaz a nátrium-klorid nátriumtartalmával van baj. Noha szervezetünknek szüksége van nátriumra, ha túl sokat viszünk be, az fokozza a vérnyomást, azon keresztül pedig különböző szívbetegségek, a stroke, vesebetegségek és egyéb problémák kialakulásának kockázatát is. A WHO becslései szerint évente 1,9 millió haláleset írható a túlzott sófogyasztás számlájára a világban.

A WHO éppen ezért azt javasolja, hogy napi 2 gramm nátriumnál ne fogyasszunk többet. Ez 5 gramm, azaz körülbelül egy teáskanálnyi konyhasónak felel meg. Ehhez képest a legutóbbi, 2019-es hazai táplálkozási felmérés arról tanúskodik, hogy a magyar férfiak több mint 6 gramm, a magyar nők pedig közel 5 gramm nátriumot visznek be naponta. A WHO tagállamai 2013-ban elfogadtak egy közös megegyezést, miszerint 2025-ig 30 százalékkal csökkentik a lakosság átlagos sófogyasztását. Csakhogy ennek teljesítését elérését számos tényező akadályozza, olyannyira, hogy a világszervezet azóta a céldátumot újabb öt évvel, 2030-ig kitolta.

A legnagyobb nehézség persze abban rejlik, hogy a kevesebb sófogyasztás azzal jár, hogy az ételeink íze is kevésbé lesz sós. Újra kell gondolnunk tehát a jól bejáratott ételkészítési szokásokat, ami egyelőre túl nagy elvárásnak bizonyul mind a háztartások, mind az élelmiszeripar irányában.

Nátrium helyett kálium

Amikor alacsony nátriumtartalmú sóalternatíváról beszélünk, akkor valóban arra kell gondolni, amit az elnevezés is sugall: olyan sóra, amelyben a nátrium-klorid egy részét kálium-kloriddal helyettesítik. A kálium egy esszenciális ásványi anyag, amely számos testi funkciónkban kulcsszerepet tölt be. Részben pont a magas káliumtartalom teszi nagyon értékes élelmiszerré a friss gyümölcsöket és zöldségeket. Miközben pedig a világnépesség jelentős része lényegesen több nátriumot visz be a kelleténél, addig a káliumbevitel elmarad az ajánlásoktól. A magyar férfiak például alig 3-3,2 gramm káliumot fogyasztanak naponta, míg a nők annyit se, 2,7-2,8 grammot, szemben a hivatalosan ajánlott 3,5 grammal.

A káliummal dúsított só révén tehát két legyet üthetünk egy csapásra: csökken a nátrium- és emelkedik a káliumbevitelünk. Márpedig mindkét tényező hozzájárul a vérnyomás csökkentéséhez. Ennél fogva nem meglepő, hogy a hagyományos konyhasó káliummal dúsított helyettesítőre cserélése több kutatás szerint is csökkenti a szívbetegségek, a stroke és a korai elhalálozás kockázatát. Modellkísérletek alapján évente több százezer szív-érrendszeri eredetű halálesetet lehetne megelőzni csak Kínában és Indiában azáltal, ha sikerülne széles körben elterjeszteni az alacsony nátriumtartalmú só otthoni használatát.

Persze ugyanezt el lehetne érni a sófogyasztás mennyiségének csökkentésével is. Csakhogy a káliummal dúsított sónak megvan az az előnye, hogy a fogyasztók számára ugyanazt az élményt kínálja, mint a hagyományos konyhasó. Ugyanúgy néz ki, ugyanúgy használható a receptekben, és a legtöbben még csak ízváltozást sem vesznek észre. A valaha indult legnagyobb tematikus kísérlet résztvevőinek 90 százaléka például öt év elteltével sem tért vissza a konyhasó használatához, miután kipróbálta a káliummal dúsított sót.

A káliummal dúsított só árnyoldala

„Ha sikerülne teljesen átültetni a mindennapok gyakorlatába, ez lehetne az egyik legjobb következményekkel járó ajánlás, amelyet valaha is kiadott a WHO. Stroke-os esetek és szívrohamok milliót lehetne minden évben megelőzni világszerte egy apró változtatással abban, ahogy az ételeinket készítjük” – véli Xu és Neal. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy azért akadnak nehézségek is ebben. Először is fontos megemlíteni, hogy a fokozott káliumbevitel is rejthet magában kockázatokat. Az előrehaladott stádiumú vesebetegek szervezete például általában nem kezeli jól a káliumot, ennél fogva számukra nem lenne megfelelő a sópótlás ezen formája. Nyilván a világnépesség egy kisebb részéről van szó csupán, mégis ügyelni kell arra, hogy a káliummal dúsított sókat a gyártók ellássák a megfelelő figyelmeztető címkékkel.

Egy másik elhárítandó akadály, hogy a káliummal dúsított só elérhetőbbé váljon. A kálium-klorid előállítása ugyanis drágább, mint a nátrium-kloridé, ezért aztán napjainkban az egészségesebb sóalternatívákat is jellemzően prémium termékként kínálják a forgalmazók, értelemszerűen magasabb áron. Egy 2021-ben megjelent tudományos elemzés szerint a világ alig 47 országában árulnak alacsony nátriumtartalmú sót, amelynek ára átlagosan 15-ször magasabb a hagyományos konyhasóénál. Mielőtt tehát széles körben elterjedhetne a káliummal dúsított só használata, az élelmiszeriparnak is fel kell nőnie a feladathoz és a megnövekedett igényekhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!