Így csökkentheti a só a stroke kockázatát

Régóta tudjuk, hogy a túlzásba vitt sófogyasztás súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Ha azonban nátriumtartalmát lecsökkentik, és káliummal dúsítják, kedvező egészségügyi hatásai lehetnek - derült ki egy friss tanulmányból.

Az ételeink ízesítésére és tartósítására használt legalapvetőbb és leggyakrabban használt sófajta a konyhasó (nátrium-klorid). Korábbi kutatások viszont már bebizonyították, hogy rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztva növeli az olyan súlyos betegségek kialakulásának kockázatát, mint a magas vérnyomás (hipertónia), az agyvérzés, a vesebetegség vagy a különböző kardiovaszkuláris betegségek. Ám ha a konyhasót lecseréljük egy olyan fajtára, ami a nátrium mellett - annak egy részét pótolva - káliumot is tartalmaz, az csökkentheti a stroke és a különféle szívproblémák kialakulásának esélyét - derült ki egy, a New England Journal of Medicine című folyóiratban is megjelent kínai tanulmányból.

túlzott sófogyasztás
Figyeljünk oda rá, hogy mennyit sót fogyasztunk naponta. Fotó: Getty Images

Nem mindegy, milyen sót eszünk

A vizsgálatba a kutatók csaknem 21 ezer, falvakban élő kínai felnőttet vontak be. A résztvevők fele olyan "sópótlót" kapott, amelynek 25 százaléka kálium-klorid volt, a többiek viszont továbbra is a hagyományos konyhasót használták. A résztvevők átlagéletkora 65 év volt, többségük hipertóniában szenvedett és 73 százalékuknak már volt stroke -ja - számolt be a kutatás részleteiről a Harvard Health Publishing oldala.

Sokan hiszik, hogy a tengeri só egészségesebb az asztalinál, mert természetes nátriumforrás. Valójában mindkét fajta jól jöhet a sütésnél-főzésnél, ugyanakkor az is tény, hogy van közöttük különbség .

A résztvevők állapotát csaknem öt évig követték nyomon. Az így kapott eredmények azt tükrözik, hogy a kálium-kloriddal dúsított sót használók körében valamivel alacsonyabb volt a stroke és a súlyos szívproblémák előfordulása és az elhalálozás aránya, mint a másik csoportban. Ugyanakkor az emelkedett káliumszint (ami potenciális mellékhatás lehet) nem volt gyakoribb a kálium-kloriddal dúsított sót fogyasztók körében.

Mennyi az ideális napi sóbevitel?

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a felnőttek számára legfeljebb napi 2000 milligramm nátrium bevitele javasolt, ami körülbelül 5 gramm - egy csapott teáskanálnyi - sónak felel meg. Az OGYÉI 2014-es adatai szerint Magyarországon az előrecsomagolt, tartós élelmiszerek - felvágottak, sajtok, rágcsálnivalók, kenyerek - fogyasztásának köszönhetően ezt jócskán túllépjük: a nők az ajánlott, napi mennyiségnél kétszer, a férfiak háromszor több sót juttatnak a szervezetükbe naponta.

Noha a nátrium létfontosságú az idegrendszer és az izmok kiegyensúlyozott működéséhez, a sav-bázis egyensúly fenntartásához, és a folyadékháztartás szabályozásához, túlzott fogyasztása azzal jár, hogy szervezetünk visszatartja a folyadékot. Ez rövid távon dehidratációhoz , hosszú távon pedig - ha ez az állapot állandósul - hipertóniához vezethet. Ugyanakkor az is káros lehet , ha nem viszünk be belőle eleget: a túl kevés nátriumfogyasztás hozzájárulhat az inzulinrezisztencia kialakulásához, valamint erős szomjúságérzetet és émelygést is okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!