Ételek, amelyek mégsem azok

Az élelmiszerboltokban egyre több olyan ételt szerezhetünk be, amelyeknek semmi közük nincs azokhoz az ételekhez, amit reményeink szerint megvásároltunk.

A mesterséges adalékanyagok, színezékek és ízesítők hatására sokszor leginkább vegylaborok melléktermékeit, mint ételeket vásárolunk meg - az alábbi listában hét olyan dolgot sorolunk fel, amelyeket szerencsésebb lenne a boltok polcain hagyni.

Tejszín. Messze kerüljük el az olyan tejszíneket, amelyeket nem kell a hűtőben tárolni. Egyetlen egy alkotórészéről lehet elmondani, hogy van némi köze az eredeti alapanyagokhoz, ez nem más, mint a tejből kivont nátrium-kazeinát. A többi? Olajok, cukrok, mesterséges ízesítések keveréke, és némi kókuszolaj. Még mindig úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb választás a reggeli kávénkhoz?

Chips. Lehet, hogy rósejbniként ismerjük gyerekkorunkból, de abban legalább volt krumpli. A boltokban található chipsek sok esetben csak legfeljebb 40 százalék krumplit tartalmaznak, és az is szárított krumplipehelyből származik. De akkor miből készült? A maradékot feljavítják rizsliszttel és egyéb keményítőkkel, hogy az étel állaga megfelelő legyen.

Sajt. Ha sajtot akarunk enni, sokszor "feldolgozott sajttermékeket" találhatunk a boltban. Igen, az első hozzávaló, amit meglátunk a felsorolásban, az sajt , a gond az utána következő, sokszor tíznél is több emulgeáló- és konzerválószerrel van. Az igazi sajtokban nincs négynél több ezekből az anyagokból.

Wasabi. Tavaly a Washington Post számolt be arról, hogy az Egyesült Államokban felszolgált wasabi 99 százaléka gyakorlatilag csak ételszínezékkel megfestett torma. Ennek egyszerű oka van: az igazi wasabi sokkal drágább a tormánál. Ennek köszönhetően, amikor wasabit kérünk, a tormán kívül szorbitolt, rizskorpaolajat, módosított étkezési keményítőt, cellulózt, mesterséges ízesítőket és színezékeket, valamint xantángumit is kaphatunk.

A wasabi is hamis étel lehet

Rák. Nem tudunk szó nélkül elmenni a rákutánzatok mellett sem, azoknak csomagolásán ugyanis legalább bevallja a gyártó, hogy ez bizony utánzat, ami darált halból (például sárga tőkehalból) és ahhoz adott rengeteg színezékből, cukorból, textúrajavítóból áll. Előfordulhat olyan is, hogy vadhalat adnak a gyártók ehhez a keverékhez, ami egészséges és összességében jó dolog - de akkor miért rákutánzatnak hívják ezt az egészet és nem például halmixnek?

Vanília . A vaníliaimitációk a vanillin nevű szintetikus ízesítőanyagnak köszönhetik ízüket. Ez önmagában még nem lenne akkora baj, de a legtöbb utánzatban potenciálisan veszélyes karamellszínezékek és rejtélyes "természetes ízanyagok" találhatók, amelyek gyakorlatilag bármit takarhatnak. Emellett kukoricaszirup és alkohol is nagy valószínűséggel található még a termékben.

Rágógumi. Rossz hírünk van a rajongóknak: a legnagyobb gyártók által készített rágcsálnivalók egy úgynevezett gumialapból (szintetikus gumik és műanyagok keveréke) készülnek, ez pedig korántsem a trópusi fákból kinyert természetes gumi. Ezt megfejelve még telenyomják xylittel, aceszulfám K-val, színezékkel, aszpartammal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!