Egyen tésztát, ha fogyni akar

A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést - derült ki egy friss olasz kutatásból. Persze jó figyelembe venni, hogy - habár az olasz konyha nagyon sokféle lisztet használ - a nagy mennyiségben fogyasztott klasszikus pasta durumlisztből készül.

A mediterrán étrend alapját képező kifőtt tészta jó hírét a Molise tartománybeli Pozzilli I.R.C.C.S Neuromed intézet közegészségügyi osztályának kutatása erősítette meg. A Nutrition and Diabetes című szaklapban megjelent tanulmány szerzői több mint 23 ezer embert vizsgáltak meg, őket két nagy közegészségügyi felméréshez toborozták, amelyeket ugyanez a szervezet végzett.

A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést

„A résztvevők testméreteinek és táplálkozási szokásainak elemzésekor azt tapasztaltuk, hogy ellentétben sokak vélekedésével, a tésztaevés és a túlsúly nem függ össze, sokkal inkább az ellenkezője igaz: adataink alapján a tésztafogyasztás a vékonyabb derékbőséggel, a jobb derék-csípő aránnyal és egészségesebb testtömegindexszel kapcsolatos” – magyarázta George Pounis, a tanulmány vezető szerzője.

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy hosszas tanácstalan nézelődés után végül a jól bevált spagettit választotta a polcokon sorakozó számtalan tésztafajta közül. Részletek!

Sok kutatás bizonyította, hogy a mediterrán étrend az egyik legegészségesebb a világon a testsúly megtartása szempontjából is. Arról azonban kevés volt az adat, hogy milyen szerepet játszik ebben az étrend fő összetevője, a tészta. A Neuromed kutatása ezt a hiányt pótolja.

„Elterjedt nézet, hogy a tészta nem a megfelelő fogás annak, aki fogyni akar. Vannak, akik száműzik is az étrendjükből. A kutatás eredményeinek fényében elmondhatjuk, hogy ez nem helyes. A friss tanulmánynak és a két nagy közegészségügyi felmérésnek az az üzenete, hogy a mediterrán diéta igen jó hatással van az egészségre" – mondta Licia Iacoviello, a Neuromed molekuláris és táplálkozás-egészségügyi laboratóriumának vezetője.

Forrás: MTI, eurekalert.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!