Ez a fűszer lehet a fogyás titka – észrevétlenül csökkenti a kalóriabevitelt

Kevesebb kalóriát juttatunk a szervezetbe, ha csípős az étel – hívta fel a figyelmet egy új tanulmány.

Már egy csipetnyi csípős íz is segítheti a fogyókúránkat – állítja egy frissen közzétett kutatás. A Penn State Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint az ételek csípősebbé tétele hatékony stratégia lehet a kalóriabevitel csökkentésére.

Fogyhatunk, ha csípősebben fűszerezünk?

Az egyetem tudósai azt vizsgálták, hogy a csípős íz – amelyet például a csilipaprika fogyasztása válthat ki – fokozódása hogyan befolyásolja az étkezés során elfogyasztott étel mennyiségét. „Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy amikor az emberek lassabban esznek, jelentősen kevesebb kalóriát juttatnak a szervezetükbe” – mondta el Paige Cunningham, a tanulmány vezető szerzője. Kutatásukban ezért azt vizsgálták, mennyivel lassítja le az étkezést az, ha csípősebb a fogás a megszokottnál. „Arra gondoltunk, kontrollált körülmények között teszteljük a laboratóriumban, hogy egy kis mennyiségű fűszer hozzáadása (ami még nem teszi az ételt ehetetlenül csípőssé) lassítja-e az emberek étkezését, így pedig csökkenthető-e a kalóriabevitel” – mondta el a kutató.

evés, csípős íz
Lassabban és kevesebbet eszünk, ha csípősebb az étel. Fotó: Getty Images

A csapat három kapcsolódó kísérletet végzett összesen 130 felnőttel, akiknek kétféle ebédmenü egyikét – marhahúsos chilit vagy csirkés tikka masalát – szolgálták fel két változatban: enyhe fűszerezéssel, illetve csípősen. Az erősség szintjét úgy szabályozták, hogy csípős és édes paprikát adagoltak eltérő arányban az ételekhez, így az íze viszonylag állandó maradt, miközben a csípősség mértéke változott. A kutatók videóra vették a résztvevők étkezését, megfigyelve azt, mennyivel esznek és isznak többet vagy kevesebbet a csípősség mértékének megváltoztatásakor. Figyelték az elfogyasztott étel mennyiségét, a harapások gyakoriságát, valamint értékeléseket gyűjtöttek az étvágyról, az ízekről és a csípősségről az étkezés előtt és után.

Az eredmények is alátámasztották, hogy a résztvevők lassabban ették a csípősebb ételeket. Az étel tovább maradt a résztvevők szájában, hosszasabban rágták azt, így pedig a teltségérzet is előbb jelentkezett náluk. Ráadásul a bevitt élelmiszer mennyiségét anélkül sikerült csökkenteni, hogy az ízére érkezett volna panasz - vagyis ugyanolyan jónak ítélték a csípősebb fogásokat is a résztvevők, mint az enyhébb fűszerezésűt. Sőt, az étkezés előtti és utáni étvágyértékelések hasonlóak voltak, ami arra utal, hogy a résztvevők a fűszeres étkezés után is jóllakottnak érezték magukat, annak ellenére, hogy kevesebbet ettek belőle.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.