A túlevés így kerülhető el

Nehéz megállni, hogy a baráti és a családi összejövetelek során ne együnk jóval többet a kelleténél. Ha szeretnénk ezt elkerülni, akkor érdemes kipróbálni az alábbi módszereket.

Együnk változatosan!

A változatos színek, állagok, ízek fogyasztása gátolja a túlevést , úgyhogy együnk inkább többféle ételből keveset. Kutatások szerint akik így tesznek, 23 százalékkal kevesebb kalóriát visznek be.

Mindenki tapasztal élete folyamán valamilyen jellegű gyomorpanaszt. A görcsös, égő vagy éppen tompa fájdalom mögött számos ok állhat, akár betegséget is jelezhet. A részletekért kattintson !

Aludjunk eleget!

Akik túl keveset alszanak , sokkal inkább hajlamosak a túlevésre. Már két-három órával kevesebb alvás is legalább plusz 300 extra kalória bevitelét eredményezheti naponta - ráadásul étkezésenként.

Sétáljunk!

Az étkezések előtti, illetve utáni séta serkenti az emésztést, és segít elterelni a figyelmünket az ételről. Kutatások szerint negyedórás séta például mérhetően segít csökkenteni a csokoládé utáni vágyat.

Használjunk kisebb tányérokat!

Több kutatás is igazolja, hogy a túlevés elkerülésének egyik legjobb módja, ha kisebb tányérokat használunk. Ha a főétkezéseknél egy mérettel kisebb tányérokat használunk, akkor akár 27 százalékkal is csökkenthetjük a kalóriabevitelünket.

Ügyeljünk a folyékony kalóriákra!

Sokan nem veszik figyelembe, hogy az ételek mellett bizonyos italokban is nagyon sok a kalória. Ilyenek a szénsavas üdítők, a gyümölcslevek és az alkoholt tartalmazó italok. Legjobb az ízesítetlen gyógytea, illetve a tiszta víz, amelyet például gyümölcsökkel vagy zöldfűszerekkel, például mentával, bazsalikommal ízesíthetünk.

A gyümölcslevek és szénsavas üdítők is plusz kalóriát jelentenek
A gyümölcslevek és a szénsavas üdítők is pluszkalóriát jelentenek

Ne menjünk éhesen vásárolni!

Ha éhesen indulunk bevásárolni, sokkal hajlamosabbak vagyunk egészségtelen, illetve kalóriadús élelmiszereket pakolni a kosarunkba, és gyakran sokkal több dolgot veszünk annál, mint amennyire valójában szükségünk van.

Igyunk vizet étkezés előtt!

Ez nemcsak nagyon egészséges, de a túlevés ellen is kiváló. A víz megtölti a gyomrot, így kevesebbet tudunk enni. Az sem mindegy, hogy milyen pohárból iszunk: szakértők szerint a szélesebb, alacsonyabb poharakat érdemes választani.

Ne tévézzünk evés közben!

Ha tévézünk vagy számítógépezünk evés közben, akár 70 (!) százalékkal több ételt is ehetünk a kelleténél, mivel ilyenkor túlságosan eltereljük a figyelmünket az étkezésről.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!