A legjobb természetes étvágycsökkentők

Vannak, akik gyakran érzik magukat éhesnek akkor is, ha nemrég ettek, vagy éppen akkor is késztetést éreznek az evésre, amikor valójában nem is éhesek. A túlevés elkerülése érdekében érdemes lehet kipróbálni az alábbi természetes étvágycsökkentőket.

Almaecet

Csökkentheti az étvágyat és a cukoréhséget, mivel egy tanulmány szerint hatással van az agyunk étvágyat szabályozó részeire. Igyunk meg naponta több pohár vizet, amelybe egy evőkanál almaecetet keverünk.

Cayenne-bors

Szintén beválhat, ha ételeinket Cayenne-borssal fűszerezzük, ráadásul a benne lévő kapszaicin bizonyítottan fokozza az anyagcserét, egyben pedig zsírégető hatású.

A Cayenne-borsnak fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása is ismert. Részletek itt.

Mandula

Az étvágy megnövekedését tápanyaghiány is okozhatja: a magnéziumhiány például igen erős cukoréhséghez vezethet. A mandulában sok a magnézium, az E-vitamin és az antioxidáns, valamint sok rostot is tartalmaz, ami szintén segíthet kordában tartani az étvágyat.

Zöld tea

A zöld teának számos egészségügyi előnye van. Mindennapi fogyasztás mellett segít például csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, ezáltal leadni néhány kilót. Egy kutatás szerint három hónapnyi rendszeres fogyasztás már csökkenti az éhségért felelős ghrelin hormon szintjét a szervezetben.

A mandula magnéziumtartalma segíthet megszabadulni a cukor iránti vágytól
A mandula magnéziumtartalma segíthet megszabadulni a cukor iránti vágytól

Víz

Sokat segíthet, ha minden alkalommal, amikor éhesnek érezzük magunkat, megiszunk egy pohár vizet. Egyrészt a szomjúságot és az éhséget néha összekeverjük, másrészt a víz megtölti a gyomrot, így kevesebb étellel is jól fogunk lakni. Arra viszont ügyeljünk, hogy evés után körülbelül 30 percig ne igyunk nagyobb mennyiségű folyadékot, mert felhígíthatja a gyomorsavat.

Gyömbér

A gyömbérben található gingerolnak étvágycsökkentő hatása van, és segít a leptinszint kordában tartásában.

Avokádó

Az avokádóban található összetevők olyan anyagok termelődését indítják el a vékonybélben, amelyek csökkentik az étvágyat és fokozzák a teltségérzetet.

Alma

Almát is érdemes rendszeresen fogyasztani, mivel a benne lévő pektin segít megakadályozni a vércukorszint ingadozását. Emellett rosttartalma miatt telít, viszont kevés kalóriát tartalmaz.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!