A leggyakoribb hibák tésztafőzéskor

Ha igazán finom tésztaételeket szeretnénk készíteni, akkor nem árt, ha betartjuk az alábbi szabályokat - így lehetünk biztosak benne, hogy tökéletes lesz az étel, amelyet feltálalunk.

Ne használjunk túl kicsi edényt!

Sokan azért választanak kisebb edényt a tésztafőzéshez , mert kevesebb víz fér bele, amely így hamarabb felforr, és így az étel is hamarabb elkészül. Csakhogy ahhoz, hogy a tésztából elég keményítő főjön ki, sok víz, tehát nagyobb edény szükséges. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy az egész összeragad, és egyes tésztadarabok kevésbé főnek meg a többinél. Tésztát tehát mindig nagy edényben főzzünk lobogva forró vízben.

A fronthatások egyénenként eltérően hathatnak a szervezetre, a jelentkező tünetek enyhítésében azonban rendszerint segíthet a megfelelő gyógynövényekből főzött tea. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

Ne felejtsük el megsózni a vizet!

Ha szeretnénk, hogy tésztánk jó ízű legyen, mindenképpen adjunk sót a főzővizéhez, hogy fel tudjon szívni belőle. Így elkerülhetjük, hogy olyan íze legyen, mint a főtt lisztnek. Egy nagy fazék vízhez egy-két evőkanál só szükséges.

Ne adjunk olajat a főzővízhez!

Sokan azért tesznek olajat a tészta főzővizébe, hogy ne tapadjon össze, pedig nem árt, ha a tészta felülete kicsit ragacsos marad. Erre azért van szükség, hogy a szósz jól tudjon majd tapadni a felszínén. Érdemes próbát tenni - hamar rájövünk majd, hogy az olaj nélküli vízben főtt tésztából készült étel sokkal finomabb.

A tésztafőzés egyszerűnek tűnik, mégis sok dolgot el lehet rontani
A tésztafőzés egyszerűnek tűnik, mégis sok dolgot el lehet rontani

Ne hagyatkozzunk a csomagoláson lévő főzési időre!

Hogy a tészta mikor készül el , és mikor lesz al dente, vagyis fogkemény, attól is függ, hogy mekkora mennyiséget főzünk - sokan ugyanis nem készítenek el egyszerre egy egész csomaggal. Így aztán megeshet, hogy ha betartjuk a csomagoláson lévő időt, akkor túlfő. A legjobb, ha kiveszünk pár szemet, és megkóstoljuk - így lehetünk benne biztosak, hogy tökéletes az állaga.

Ne öntsük ki a főzővizet!

A tészta főzővizében rengeteg a tésztából kifőtt keményítő. Érdemes belőle eltenni egy fél bögrényivel, és mikor a tésztát összekeverjük a szósszal, az edénybe önteni. A szósz így sűrűbb, krémesebb, és sokkal jobb állagú lesz.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.