Tudod, honnan jön a reggeli kávéd? Mutatjuk

Világszerte több mint kétmilliárd csésze kávét fogyaszt az emberiség naponta. A termesztők mégis gyakran szörnyű körülmények között, alulfizetve állítják elő az ehhez szükséges kávébabot.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete a méltányos kereskedelem (fair trade) világnapja kapcsán osztott meg videót egy kenyai kávétermesztő család mindennapjairól. Samuel 163 cserjét gondoz Kangema kerületi otthona közelében. Az ültetvényt az édesapja hozta létre 1964-ben, a szakmát pedig mostanra Samuel fia is eltanulta és aktívan űzi. A férfi elmondása szerint a jó kávé titka az, hogy a gazda barátjainak tekintse a cserjéket. Maga is rendszeresen beszélget az általa nevelt növényekkel, és így azt is meghallja, ha azok valamiben hiányt szenvednek. Samuel szerint az éghajlatváltozás a kávétermesztőket is kihívások elé állítja, ugyanakkor a fair trade mozgalom lehetővé teszi, hogy hosszú távon is fenn tudják tartani üzletüket.

Mint az a Tudatos Vásárlók korábbi cikkében olvasható, „a fejlődő országokban gyártott termékek kereskedelme gyakran gyermekmunkával és a helyi lakosoknak súlyos egészségkárosodást okozó szennyezéssel jár együtt. Kiszolgáltatottságra, szegénységre, a szociális, a munkabiztonsági és a környezetvédelmi szabályozás hiányosságaira, és a mindezt kihasználó vállalati hatalomra épül”. A Fairtrade Foundation nonprofit szervezet kezdeményezése ebben igyekszik változást elérni. Az alapítvány szigorú kritériumokhoz kötve bocsát ki igazolást az azt kiérdemlő termékekre, amelyek biztonságos és egészségre nem ártalmas munkafeltételek mellett készülnek, ahol a dolgozók tisztességes árat kapnak az elkészített termékekért.

Samuel kávéja 2015-ben nyerte el a Fairtrade minősítését. Globálisan 125 millió ember megélhetése függ a kávétól, amely a kőolaj után a második legkeresettebb árucikk a Földön.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!