Ha ilyen a székletünk, forduljunk orvoshoz

Székletünk egész sokat elárul rólunk, egy szakember már a színéből vagy az állagából is tud következtetni a probléma gyökerére. Az aranyér pedig nem az egyetlen lehetséges gond, amely véres megjelenést eredményezhet.

Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa összefoglalta, miért fontos véres széklettel orvoshoz fordulnunk, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ne fokozzuk a bajt.

Mire utalhat a véres széklet?

A belek vérzése bármilyen életkorban előfordulhat, fiatalabbaknál inkább gyulladásra, sérülésre, végbélrepedésre utal, idősebb korban pedig polip vagy tumor gyakoribb panasza. Egy biztos, hogy a rostszegény és ülő életmódunknak is nagyban köszönhető, hiszen ezek kihatással vannak a székletürítési szokásainkra is.

nő ül a vécén
A székletünk egész sokat elárul rólunk. Fotó: Getty Images

Mindig figyelnünk kell és folyamatos önvizsgálatot tartani annak érdekében, hogy a legapróbb változással is tisztában legyünk. A friss szülők sem véletlenül követik erőteljesen nyomon újdonsült csemetéjük minden pelenkaváltását, hiszen nagyon sokat elmondhat a gyerek állapotáról a széklete. Ez felnőttkorban sincs másként, csak megfeledkezünk az önvizsgálatról.

A legtöbb esetben aranyér vagy repedés okoz a végbél területén vérzést. Minél közelebbről származik a vér a végbelünkhöz, annál élénkebb piros színű. De megkülönböztetünk fekete, úgynevezett szurokszékletet is, aminek fekély állhat a hátterében, és a gyomorban lebomló vér maradéka színezi meg. Véres székletünk természetesen ennél sokkal több okból kifolyólag lehet, így például véralvadási zavar, bélgyulladás, jóindulatú polip, illetve rosszabb esetben daganat is állhat a háttérben.

A kockázatot egyaránt növeli a véralvadásgátló kezelés vagy a májbetegségek miatti fehérjehiányos állapot kialakulása. Ha pedig egyéb tüneteket is észlelünk, azaz fájdalom, diszkomfortérzet, étvágytalanság vagy fogyás jelentkezik, azonnal forduljunk orvoshoz!

Három fontos teendő, ha véres székletet tapasztalunk

  1. Ha a székletünk színéből látjuk, hogy valami nincs rendben, akkor gyógyszertárban is kapható gyorsteszt segíthet a vér eredetének megállapításában. Ez nem helyettesíti az orvosi szakvéleményt, de beigazolhatja gyanúnkat.
  2. Bármilyen típusú vérzésünk is van, kerüljük a nagyobb terheléssel, emeléssel járó tevékenységeket, beleértve a sportokat is. A medencefenék mozgatása fokozza mind az aranyeres, mind pedig a végbél repedéséből eredő problémát.
  3. Ha néhány napon belül nem szűnik meg a panasz, mindenképpen forduljunk orvoshoz, és kérjünk proktológiai vizsgálatot.

Mit jelent a proktológiai vizsgálat?

A proktológiai vizsgálat, azaz a végbéltükrözés a végbélcsatornát és végbelet vizsgálja, különösen az aranyerek, végbélrepedés, polip, végbélsipoly és nemi úton terjedő betegségek tekintetében. A bélben előforduló polipok kezdetben nem okoznak panaszt, és méretüktől függően tükrözés közben el is tudják távolítani azokat. A vastagbéltükrözés egy gyors vizsgálat, amely során a befújt gáz ugyan okozhat kellemetlen feszülést. Ezt azonban az altatásban végzett tükrözés esetén nem éljük meg utólag, mivel ébredés előtt a gázt leszívják.

Az aranyeresség az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, az emberek közel negyven százalékának okoz panaszokat. Bár egy ismert és sokak életét megkeserítő betegség, ennek ellenére sokan még tabuként kezelik, nehezen fordulnak vele orvoshoz, tartanak a vizsgálatoktól. Mutatjuk, hogyan kell felkészülni egy proktológiai vizsgálatra.

Jóindulatú polipok életkortól függetlenül jelentkezhetnek, és kialakulásuk több mint 10 évet is igénybe vehet. Ezek a polipok alakulhatnak át később vastagbélrákká. Megjelenését követően a daganat akár 2 év alatt is már áttéteket okozhat.

Megelőzés céljából már 40 éves kortól érdemes rendszeresen szűrővizsgálatra járni. Fokozott veszélynek van kitéve, akinek a családjában pedig előfordult korábban ilyen típusú betegség. Ezen felül ötven éves kor felett jelentősen megemelkedik a bél daganatos megbetegedéseinek kockázata, ezért ennek a korosztálynak és a fiatalabb, ám a betegségre hajlamos embereknek erősen javasolt az évenkénti vastagbélszűrés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.