Napi 20 perc séta így menthet életet

Már akár napi 20 perc séta is kimutathatóan hasznos egészségünk megőrzése céljából, függetlenül a testsúlytól. A mozgás fontosságát megerősíti továbbá egy másik tény is: a passzív életmód ugyanis dupla akkora kockázatot jelent a korai elhalálozás kapcsán, mint az elhízás.

Számít a pocak?

Egy közelmúltban megjelent kutatás során két embercsoportban vizsgálták meg kutatók a korai elhalálozás kockázatának mértékét. Egyrészt olyan személyeknél, akik normál testsúlyúak, nincs pocakjuk, illetve "enyhén inaktívak", másrészt olyanoknál, akik hasonló testfelépítésűek ugyan, de teljesen inaktívak. A több mint 330 ezer brit férfi és nő bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy a fizikai aktivitás hiány mintegy kétszer több esetben vezethet korai elhalálozáshoz az elhízás képest.

a rendszeres mozgás kiegyensúlyozta a túlsúly szívre néző negatív hatásait.
A rendszeres mozgás kiegyensúlyozhatja a túlsúly szívre kifejtett negatív hatásait. Fotó: iStock

Egyszerű az üzenet: már egy pici fizikai aktivitásnak is érezhető egészségügyi haszna van azok számára, akik amúgy fizikailag teljesen inaktívak. "Bár azt találtuk, hogy már napi 20 perc is változást hozhat, mindenképpen arra kell törekednünk, hogy ennél azért többet mozogjunk - a fizikai aktivitásnak számos, bizonyított egészségügyi előnye van, és a napi életvitelünk fontos részévé kell válnia" - jelentette ki dr. Ulf Ekelund, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A fizikai aktivitás a normál súlyúak között a legmagasabb

A kutatás 12 éves nyomonkövetési időszaka alatt 21 438 résztvevő hunyt el A korai halálozás kockázata terén a legnagyobb különbséget az inaktív és a mérsékelten inaktív csoport között figyelték meg. A rizikó 16-30 százalékkal csökkent még a mérsékelten inaktív csoportban is a teljesen inaktív csoport tagjaihoz képest - függetlenül a testtömegindex (BMI) és a csípőkerület értékétől.

Az eredményeket az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban online kiadásában tették közzé.

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy napi 20 perc intenzív sétának megfelelő edzés - amely 90-110 kalóriát éget el - már elegendő a mérsékelten inaktív életmód eléréséhez, ezáltal az említett mértékben csökkenti a korai elhalálozás kockázatát is. E hatás a normál testsúlyú résztvevők között bizonyult a legerőteljesebbnek, ugyanakkor magasabb BMI-érték esetén is előnyös a fizikai aktivitás.

Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy az ázsiai populációban napi 15 perc mozgás 14 százalékkal csökkenti a korai halálozási kockázatot, összehasonlítva a teljes inaktivitással.

A mérleg nyelve

Ugyanezt a kapcsolatot mutatta ki egy holland kutatás is. "A sport az egyik leghatásosabb mód a szív egészségének megőrzésére" - olvasható a European Journal of Preventive Cardiology folyóiratban megjelent tanulmányban. Holland kutatók több mint ötezer középkorú vagy idősebb rotterdami lakos sportolási szokásait gyűjtöttek össze, testtömegindexükkel együtt. A tudósok megfigyelték továbbá a csoportban a szívbetegségek és a stroke előfordulási arányait is 15 évre kivetítve. Az adatok alátámasztottak egy orvosok által régóta ismert tényt, miszerint a túlsúlynak és az elhízásnak köze van a szívproblémákhoz. A csoport leginkább túlsúlyos tagjai közül szenvedtek a legtöbben szívproblémákban a felmérés ideje alatt.

Amikor viszont a túlsúlyos és elhízott, de rendszeresen sportoló tagjait mértek fel a csoportnak, az eredményeik hasonlók voltak a normál súlyú, ugyan annyit sportoló emberekéhez. Más szavakkal: a rendszeres mozgás kiegyensúlyozta a túlsúly szívre kifejtett negatív hatásait. "Kutatásaink arra mutattak rá, hogy az inaktivitás és az elhízás hasonló vagy ugyanolyan nagy veszélybe sodorja az emberek szívét" - mondta Klodian Dhana, a Harvard Egyetem kutatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.