Psziché
Alrovatok
Így kaphatja meg Zente a 700 milliós gyógyszert
Szeptember végére összegyűlt a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Zente gyógykezeléséhez szükséges 700 millió forint. A szakértő szerint ugyanakkor innen még rögös út vezet odáig, hogy a kisfiú valóban megkaphassa a világ legdrágább gyógyszerét.
"Az emberélet könnyen megszakíthatóvá válik"
Hogyan lehet a kegyes halál esetében "szabadságról beszélni, amikor ez a halál kultúráját alapozza meg? - tette fel a kérdést Stefano Russo püspök, az olasz püspöki kar (Cei) titkára. Úgy véli, a társadalom elveszítette józan gondolkodását.
Milliárdok jutnak a fogyatékossággal élőknek
A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre - jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.
Ötből egy ember imposztor szindrómás
Az imposztor szindrómában szenvedők biztosak abban, hogy sikereiket nem saját maguknak köszönhetik. Úgy vélik, csupán a véletlen műve, hogy elértek valamit, vagy pusztán szerencséjük volt. Emiatt azonban csalónak érzik magukat, és folyton attól félnek, hogy lebuknak a főnökük előtt.
A 40 feletti szülésnek is van előnye
Egyre később vállalnak gyermeket a nők, ami a modern kórházi lehetőségek mellett is megnöveli a komplikációk esélyét a magzatra és az anyukára nézve egyaránt. Lehet azonban pozitív hozadéka is annak, ha az áldott állapot negyven év felett éri az embert.
Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.