Psziché
Alrovatok
Kiderült, mennyit spórolnak a fiatalok
A fiatalok között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya. A megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest - derült ki az egyik bank friss felméréséből.
Így változtak meg a nagymamák
Mindjárt itt a nyári szünet, jónéhány szülőnek okoz fejtörést, hová is tegye ezalatt a gyereket, hiszen a mostani nagyszülők már sokkal kevésbé érnek rá, mint az előző generációk: dolgoznak, aktív életet élnek, saját céljaik vannak - és talán bizonytalanok is abban, mi is a nagyszülő feladata a gyorsan változó világban.
Így lehetne a népességfogyást megállítani
GDP-arányosan számolva Magyarország költi a legtöbb pénzt családpolitikára az egész világon, kiugró sikert mégsem tud felmutatni a kormány. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megrendelt egy tanulmányt, ami megvizsgálta, hogy mi lehet ennek az oka.
Így szenved az alkoholista környezete
Ahogy a dohányázás károsítja a passzív elszenvedőit, úgy az alkohol is szed áldozatokat azok között, akik az ittas emberek környezetében élnek - állítja egy új amerikai kutatás. A megkérdezett nők ötödét, valamint a férfiak negyedét bántalmazták valamilyen módon a részeg emberek az elmúlt egy évben.
Meglepő módszerrel kezelik a drogfüggőket
Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban. A résztvevők több mint 70 százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
Lovak segítik a sérült gyerekeket
"Lómunkatársak" - így hivatkozik terápiás lovaira a Zabszalma Alapítvány, a megnevezés pedig nem túlzás. A lovak segítik, motiválják a gyerekeket, kedvükért a kicsik gyakran olyan feladatok is megcsinálnak, amelyeket egy tanteremben ülve nem biztos, hogy megtennének. Suri Szilvi lovasterapeutával, a Zabszalma Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Depressziós a párunk? Így deríthetjük ki
Ha kibillenünk az egyensúlyunkból, néha az is segíthet, ha többet pihenünk, sétálunk vagy sportolunk. A depresszió viszont egészen más dolog, és gyakran a környezet előbb láthatja a jeleket, mint maguk az érintettek. Nem ritka például, hogy valaki hamarabb észreveszi a párján a lehetséges tüneteket, mint maga az érintett.
A szociális szorongás jelei
A szociális szorongás vagy szociális fóbia extrém önbizalomhiánnyal, a társaság kerülésével, illetve konkrét fizikai tünetekkel járó mentális állapot. Jóval erősebb annál a kellemetlen érzésnél, amelyet sokan tapasztalnak, ha nagyobb társaságba, ismeretlen emberek közé mennek, vagy nyilvánosan kell beszélniük.
Az ország döntő részén borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb lehet a felhő, ott derült körzetek is előfordulhatnak. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. Este északkeleten kisebb havazás, ónos eső is kialakulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de délnyugaton a délies szél olykor megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a szelesebb, naposabb délnyugati országrészben ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a délnyugati határvidéken 10 fok fölötti csúcsértékek is előfordulhatnak.Késő este -6, +2 fok valószínű. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.