Psziché
Alrovatok
Magyar gyógyszer, mely sikeres lehet
Egy magyar, eredeti fejlesztésű antipszichotikum gyógyszer várhatóan két hónap múlva megkapja az összes európai uniós tagállamra érvényes forgalomba hozatali engedélyt, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pozitív véleményt adott ki a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra. A hírt a Richter Gedeon gyógyszergyár közölte.
Létminimum: alatta vagy fölötte van?
A rendszerváltást követő gazdasági változások minden területen növelték az egyenlőtlenséget. Így történt ez a szegénység, a nehéz helyzetben lévők esetében is, de a folyamat nem állt meg 1990-es évek elején. A rendszerváltás hajnalán a létminimum alatt élők aránya 10 százalék körül volt, ma ennek több mint 3,5-szerese. Megjelentek a friss magyar létminimum adatok.
Miért élnek szüleikkel a harmincasok?
"Kirepültek a gyerekek" - itthon ezt egyre ritkábban és egyre később hallani. Helyette egy új szóval kellett megbarátkoznunk: a "bumeránggyerek" kifejezést azokra a fiatalokra használják, akik még a 20-as, 30-as éveikben sem hagyják el a szülői fészket, vagy hosszabb-rövidebb különélés után visszaköltöznek.
A kezeletlen hiperaktivitás veszélyei
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó, amely kinőhető, ám az esetek 50-60 százalékában a tünetek egy része vagy egésze felnőttkorban is megmarad.
Munkahelyi problémákat okozhat az ADHD
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó, amely kinőhető, ám az esetek 50-60 százalékában a tünetek egy része vagy egésze felnőttkorban is megmarad.
A borderline személyiségzavar így néz ki
Ha valaki szélsőséges hangulatingadozást tapasztal, és a viselkedése is szélsőségesen csapong, ha egyszerre akar elszigetelődni és vár el figyelemmel teli törődést, továbbá még nárcisztikus jegyeket is mutat, akkor jó eséllyel borderline szindrómával küzd.
Így lesz az anya gyereke ellensége
Rendkívül szomorú helyzet, amikor egy gyermek súlyos betegséggel küzdve állandó ápolásra szorul. Egy bizarr pszichiátriai szindróma következtében ráadásul előfordulhat, hogy éppen az a személy idézi elő mesterségesen a szenvedéseit, akire a legkevésbé gondolnánk.
Nagy változást hozhat egy új fogamzásgátló
Egy Indiában kifejlesztett termék forradalmat ígér a fogamzásgátlás területén. A spermagyilkos polimergél - amelynek állagát olvasztott csokoládéhoz hasonlítják - az ondóvezetékbe helyi érzéstelenítéssel befecskendezve évekre szavatolja a védelmet a nem kívánt terhesség ellen.
Az Alföld és a főváros tágabb térsége felől tovább terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet - akár tartós, sűrű köd is képződhet -, ugyanakkor főleg az északkeleti harmadban továbbra is derült marad az idő, emellett a Nyugat-Dunántúl egyes részein is tartósan kiderülhet az ég. A borult részeken ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. A keleties szél gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Kora reggel általában -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a tartósan derült tájakon ennél jóval hidegebb lehet - a szélvédett északkeleti tájakon akár -20 fok közelébe hűlhet a levegő. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.