Mindenki fél. A félelem velünk született alapérzés, amely megvéd minket a veszélyes helyzetektől. De mi van akkor, ha egy ilyen természetes érzés átfordul valami szokatlan, irracionális reakcióba? Két pszichológus segítségével rávilágítunk, hogy mikor fóbiákról, és a szintén félelemből táplálkozó kényszerességről.
Fóbiák: nehéz felfogni, de létezik
Halálfélelem, heves szívdobogást, szájszárazságot, remegés - nehéz felfogni, hogyan okozhat egy egyszerű, hétköznapi tárgy vagy esemény pánikreakciót. Márpedig azoknál, akik fóbiáktól szenvednek, erről van szó. A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetekről, vagy személyektől, amely igazolatlan voltát az érintett felismeri, mégsem tud szabadulni tőle. A pszichológusok szerint a fóbia a múltból eredő félelmek és megoldatlan problémák - negatív események és élmények - következménye. A legnagyobb különbség a félelem és a fóbia között az, hogy a fóbia legtöbbször irracionális, megmagyarázhatatlan, sőt butaságnak tűnhet, mégis nagy szerepet játszik a beteg életében.
A fóbiákat három főbb csoportba szokták sorolni. Az elsőbe a specifikus fóbiák tartoznak, ezek meghatározott tárgyakra vagy helyzetekre vonatkoznak, és gyakrabban fordulnak elő nőknél, mint férfiaknál. A specifikus fóbiák közé tartoznak például a pókoktól, az injekciós tűktől vagy a repüléstől való félelem. A szociális fóbiák jellemzői, hogy az érintett szorong a társas kapcsolatoktól, mindennapos helyzetektől. E fóbiában szenvedők folyamatosan attól tartanak, hogy mások figyelik, kritizálják őket, vagy éppen kellemetlen helyzetbe kerülnek. Mindez megakadályozhatja őket abban, hogy normális életet éljenek, hiszen sem a munkájukra, sem a magánéletükre nem tudnak figyelni az állandó félelem miatt. Az agorafóbiások minden olyan helyzettől rettegnek , melyben úgy érzik, csapdába estek, nincsenek biztonságban. Ez a félelem gyakran pánikbetegséggel is együtt jár, és a beteg egy idő után azzal is "ronthat" állapotán, hogy magától a pánikreakciótól kezd el félni. Ide tartozik a klausztrofóbia, a liftektől vagy éppen a tömegközlekedési eszközöktől való félelem is. Ám előfordulhat az is, hogy a betegnek nem csak egy fóbiával kell megküzdenie, a már meglévő fóbiából egy másik is kialakulhat.
Fóbiák és kényszerek fogságában
Oroszi szerint azok, akik segítséget kérnek, valóban szeretnének változtatni a helyzetükön, szeretnének szembenézni félelmeikkel. "Azok, akik nem mennek el szakemberhez, nem biztos, hogy nem akarnak változtatni, lehet, hogy a tünetek nem okoznak akkora nyomást, hogy ezt a lépést megtegyék" - teszi hozzá.
"Tapasztalataim szerint ritkán fordulnak az emberek szakemberhez kimondottan csak fóbiával. Általában a komolyabb szorongás, pánikbetegség , pánikrohamok kényszerítik rá őket, és ennek kapcsán szokott fény derülni speciális fóbiákra" - ezt már Radics Judit pszichiáter mondja. Mint elárulta, az ily módon feltárt leggyakoribb probléma a közlekedési fóbia, de a bezárt helyen, például tipikusan liftben, zsúfolt bevásárló központban való tartózkodás vagy a betegségektől, a szennyeződésektől való félelmek is gyakran kideríthetők.
A pszichiáter szerint az állapot egyik árulkodó jele, hogy a páciensek a fóbia tárgyat igyekeznek kerülni. Aki a bezártságtól fél, nem száll be a liftbe, aki nem mer közlekedni, kísérőt vesz igénybe, vagy a betegségektől félők járványos időszakban arcmaszkot viselnek. A fóbiák kezelésének legfontosabb feltétele, hogy az érintett tisztába legyen betegségének természetével, gyógyíthatóságával. A kezelés alapelve, hogy meg kell szüntetni az elkerülő viselkedést, és szakember segítségével fel kell térképezni a kialakulásban szerepet játszó okot. A pszichoterápiák - ez lehet relaxációs-, kognitív-behavior-, vagy család- és interperszonális terápia - hatékony segítséget jelentenek, de előfordulhat olyan eset, amikor gyógyszeres kezelésre is szükség lehet - ezt minden esetben szakorvos dönti el.
Abban az esetben könnyebb a gyógyulás, ha a fóbia, a felelem úgynevezett másodlagos tünet. Ez azt jelenti, hogy elsősorban depresszió , vagy komoly szorongásos állapot áll fenn, aminek a fóbia csupán következménye. Tipikusan ilyen a pánikbetegség, ahol a pánikrohamoktól való félelmek miatt az illető közlekedési nehézséggel küzd, agorafóbiában szenved.
Kényszerbetegség: gondolat és tett
Előfordult már, hogy azért mosott kezet, rakott rendet, vagy végzett el különféle ellenőrzéseket, hogy csökkentse a szorongást, vagy így akart elkerülni egy félelmet keltő helyzetet? Rossz hírünk van, ez kényszerességre vall . Kényszeres jelleg az élet számos területén megjelenik, például szokásokban, rituálékban, de a betegséghez ennél több kell. A diagnózishoz felállításához a kényszergondolatok vagy cselekedetek, vagy mindkettő megléte szükséges legalább két egymást követő héten. A kényszergondolatoknál tartós késztetések vagy képzetek gyötrik a pácienst, sokszor már szorongást, szenvedést okozva. A gondolatok nem a reális problémákkal kapcsolatos aggodalmak megnyilvánulásai, a páciens saját pszichéjének termékei. Kényszercselekvésre utalhat, ha bizonyos magatartásformákat - ilyen lehet például a rendezgetés, ellenőrzés - vagy bizonyos gondolati folyamatokat - például imádkozás, számolás, szavak néma ismételgetése - a kényszergondolatokra válaszul vagy mereven alkalmazott szabály szerint végez az érintett. Az is a betegségre utal, ha a furcsa magatartásformák célja a szenvedés megelőzése, csökkentése vagy valamilyen rettegett esemény bekövetkezésének elhárítása, miközben a magatartásformák jócskán eltúlzottak lehetnek.
Ahogy a pszichiáter fogalmaz, a kényszerbeteg is küzd szorongásokkal, itt azonban általában a belső meggyőződöttség az elsődleges. A kényszertünetek mögött egyébként valóban több kiváltó ok is meghúzódhat, tehát nem egységes a kórkép. Súlyos esetben a kényszerek el tudjak lehetetleníteni az egyén mindennapjait. Mint mondja, ő leggyakrabban ellenőrzési, tisztasági kényszerekkel találkozott, és hamar kiderült, hogy a beteg a megszokottnál több időt szán erre a tevékenységre. Gyakran társul más pszichiátriai betegségekhez, leginkább a depresszióhoz és egyéb szorongásos kórképekhez . A szorongásban, depresszióban szenvedők szoktak leginkább segítséget kérni, a kényszerességgel küzdők kevésbé.
A betegség lefolyása általában krónikus, visszatérő jellegű. Kezelés nélkül az aktív periódusokat megkönnyebbülést hozó, kevésbé súlyos tünetekkel járó időszakok váltják fel, és előfordulhatnak csak enyhe tünetekkel zajló, esetleg tünetmentes időszakok, azonban spontán gyógyulás nem valószínű. Fáradtság, stressz hatására a tünetek felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak. A gyógyításhoz leggyakrabban kétféle módszert alkalmaznak, a gyógyszeres kezelést és a pszichoterápiát, a legjobb eredmény a módszerek együttes alkalmazásával érhető el. Rosszabb a gyógyulás esélye, ha a betegség korán, már a gyermekkorban kialakul, ám javul, ha a kezelést korán kezdik el - a betegek többségénél néhány kényszeres tünet azonban tartósan fennmaradhat.
