Psziché
Alrovatok
"A szex a nő gyönyöréről is szól"
Az amerikai Annie Sprinkle az egyik első pornósztár, ráadásul az egyik első feminista pornósztár szerint, bár a legtöbb pornófilm a férfiak vágyait ábrázolja, a nők sem vetnék meg az ilyen jellegű élvezeteket, ha a pornográf alkotások figyelembe vennék az ő igényeiket is.
Felnő egy nemzedék, amelyik nem iszik
Egy, a brit kormány által támogatott kutatásból megtudhatjuk, hogy a tinik új generációja nem iszik, nem dohányzik, és a drogokhoz sem nyúl. Az elmúlt tíz évben majdnem a felére csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik az említett élvezeti cikkek segítségével próbálnak ellazulni.
Napközben javulnak a látási viszonyok. Nagy területen szakadozik, csökken a felhőzet, és az északkeleti tájak mellett másutt is kiderülhet az ég, azonban kiemelten a főváros tágabb térségében, az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan borongós körzetek. A borult részeken szitálás, ónos szitálás vagy hószállingózás nem kizárt. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, de a magasabban fekvő részeken előfordulhatnak élénk széllökések.A csúcsértékek általában 0 és +5 fok között várhatóak, de a derült északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.