Öt gyerek után négyesikreik születtek

Nem terveztek további utódokat, mégis öt gyerek után négyesikrei születtek egy amerikai házaspárnak. Melissa és Matt Reid semmilyen mesterséges megtermékenyítési módszert nem vettek igénybe.

Melissa Reid és férje, Matt, immár kilenc gyermek szüleinek vallhatják magukat, miután négyesikreket hozott világra a feleség. Harmincéves korukra már öt gyermekük volt, ekkor derült ki, hogy újabb négy magzatot hord ki a nő. Mindez mesterséges megtermékenyítési módszer nélkül történt - írja a brit lap, a Daily Mail .

A négyesikrek a Coloradói Egyetemi Klinikán (University of Colorado Hospital) születtek, császármetszéssel, a 33. hétre. Elsőként Ryder Lee Reid jött világra, majd Aela Ann, Kamden Chad és Brinlee Diane következtek. A négy közül az elsőnek született Ryder Lee volt a legkisebb súlyú, 1303 grammal jött világra.

A természetes úton fogant négyesikrek nemcsak az édesanyát lepték meg, hanem a szülész-nőgyógyászt, Dr. Meghan Donnellyt is. A szakorvos elmondta, hogy Melissa állapota olyan ritka, hogy egymillió ember közül egynél, ha előfordul hasonló dolog.

Négyesikrek öt gyerek után

A négyesikrek a kiírt szeptember 17-ei időpont előtt jóval jöttek világra, de nincs semmilyen egészségi állapotukat érintő komplikáció - közölték az orvosok.

Dr. Donnelly szerint mind a négy újszülött bőre rózsaszínű volt, felsírtak és általában véve is nagyszerűen érezték magukat. Ám az ikreknek még további 6-8 hetet kell fejlődniük ahhoz, hogy hazamehessenek Dove Creek-i otthonukba, ahol öt másik gyerek várja őket.

Jóllehet Matt azt mondta, hogy nagyon "fel van dobva" az ikerterhesség . A házaspár tehát nem így akarta eredetileg, de elfogadta a helyzetet. "Nyilvánvalóan Istennek más tervei voltak velünk" - tette hozzá a nő.

A négyesikreket otthon egy 11, egy 9, egy 6 és egy 5 éves, illetve egy 18 hónapos testvér várja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!