Öregebben egy-két alkalmi ital még jót is tehet

A legújabb kutatás szerint az alkalmanként megivott pohár bor középkorban és idősebb korban segít a fizikai állóképesség megőrzésében.

Az eredmények alapján érdekes módon az is kiderült, hogy az absztinencia éppen az ellenkező hatást gyakorolja, vagyis az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók nagyobb valószínűséggel tapasztalnak problémákat az olyan hétköznapi mozgások kivitelezésében, mint például a járás vagy az öltözködés.

Az szaklapban megjelent tanulmányukban a University College London kutatói közel 30 ezer 45 és 69 év közötti férfi és nő alkoholfogyasztási szokásait és fizikai képességeit vizsgálták. Eredményeik azt mutatták, hogy azok, akik hetente négy alkalommal fogyasztottak alkoholt, rugalmasabbak és jobb állóképességgel rendelkeznek, és ők tapasztalják a legkevesebb nehézséget a járással, étkezéssel, öltözködéssel és a tárgyak elérésével kapcsolatban. A legrosszabb fizikai állapotban azok voltak, akik egyáltalán nem ittak alkoholt.

"Az alkoholfogyasztás az idősödő populációban fordított arányban áll a fizikai korlátozottsággal" - összegezték eredményeiket a kutatók. "A fizikai limitációk legmagasabb valószínűségét éppen az absztinensekben mutattuk ki, a legtöbb alkoholt fogyasztó csoportban azonban nem tapasztaltunk fokozott kockázatot."

Az alkalmi alkoholfogyasztás jót tehet

A Public Health England egészségügyi szervezet szerint érdemes betartani az "egyik nap alkohol, másik nap szünet" elvet, mert a mindennapi alkoholfogyasztás az egyik fő tényezője a fokozott egészségügyi kockázatoknak.

Paul Green, az ötven éven felülieket képviselő Saga szervezet munkatársa szerint az embereknek kezd elege lenni abból, hogy arra figyelmeztetik őket, aggódjanak az életmódjuk miatt, amikor pedig ésszerűen, felelősen és ellazultan élnek.

"Az embereknek az 50-es éveikben már joguk van ahhoz, hogy megfelelő bölcsességet és józan paraszti eszet tulajdonítsanak nekik. Általában anélkül is képesek mértéktartóan étkezni és inni, hogy erre bárki felszólítaná őket. Éppen ezért üdítően újszerű olyan kutatásról hallani, amely alátámasztja, hogy ez a legjobb életmód. Mindemellett az időskori túlzott alkoholfogyasztás egyre súlyosabb probléma, amely gyakran más problémákkal, például a gyásszal, a magánnyal és az elszigeteltséggel áll összefüggésben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.