Nem gondolná: itt a legszomorúbbak a gyerekek

Egy friss felmérés szerint a brit gyerekek a mezőny vége felé kullognak, ami általános jólétüket illeti.

Az Independent brit lap értesülései szerint a The Children's Society nevű jótékonysági szervezet által kiadott The Good Childhood Report összesen 39 országban vizsgálta a gyerekek szubjektív jólétét, vagyis, hogy hogyan értékelik saját boldogságukat és mennyire elégedettek az életükkel.

A különböző statisztikák és a népesség nyilatkozatai alapján Dánia a legboldogabb ország a Földön - és ennek nemcsak szociológiai okai vannak. Minél közelebb van egy nemzet géntérképe a dánokéhoz, annál elégedettebb lesz. A titok nyitja egy bizonyos génvariációban rejlik, mely a szerotonin nevű hormon újrafelvételéről gondoskodik. A folytatáshoz kattintson ! A 39 országot felölelő felmérés eredménye azt mutatja, hogy a brit gyerekek nem túl boldogok: eredményeik alapján a 30. helyre kerültek a listán. Egy másik, hasonló felmérésben (amely csak 11 országot vizsgált) a britek hátulról a harmadik helyet szerezték meg, vagyis boldogtalanabbnak ítélték magukat az Algériában, Romániában vagy Ugandában élő gyerekeknél.

A kutatás 5 ezer brit gyerek megkérdezésével készült, és rávilágított, hogy eltérő módon vélekednek az anyagi dolgokról (pénz, vagyontárgyak - ezekkel kapcsolatban elégedettségüknek adtak hangot) és jövőjükről, valamint külsejükről, ezeket illetően már kevésbé pozitív a kép.

A válaszokból kiderül, hogy a 10-13 közötti brit gyerekek 13 százaléka elégedetlen a külsejével (itt a lányok esetében 18, a fiúknál 9 százalék volt a megoszlás). A külsőségekre fókuszáló társadalomra panaszkodva az egyik 12 éves lány azt mondta a kutatóknak: "az emberek a külső alapján ítélnek. Sokszor nem érezhetjük jól magunkat, ha nem vagyunk szépek."

A negatív gondolatok jellemzőbbek a tinikre, mint a fiatalabb gyerekekre: míg csupán a 8 éves korosztály 4 százaléka elégedetlen az életéve, ez az arány 14 százalék a 15 éves korosztálynál. A 14-15 évesekre egyébként is jellemző az elégedetlenkedés, a teljes felmérés szerint ez a korosztály a legboldogtalanabb .

A brit gyerekek nem érzik magukat jól a bőrükben (Fotó: Europress)

Az átlagot tekintve elmondható, hogy a brit gyerekek esetében tízből egy olyan van (8-15 éves kor között), aki elégedetlen az életével .

"Ezeket a statisztikákat senki sem veheti félvállról" - mondta Matthew Reed a The Children's Society ügyvezetője. "Egy olyan korban, amikor a megszorítások jóval súlyosabban érintik a szegényebb családokat, nagyon fontos figyelemmel kísérni, hogy a fiatalok hogy érzik magukat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.