Napi öt orgazmust él át a Parkinson-gyógyszertől

A különféle gyógyszerek mellékhatásairól sokat lehet hallani, a fejfájástól a kiütésekig. Egy török asszony azonban egészen különös dologgal szembesült: naponta ötször van spontán orgazmusa a Parkinson-kórja miatt felírt piruláktól.

A Daily Mail értesülései szerint a 42 éves török nőt úgynevezett korai kialakulású (early onset) Parkinson-kórral diagnosztizálták, amelynek oka, hogy az agyában kevés dopamin termelődik. Orvosai az egyébként gyakran alkalmazott rasagilin hatóanyagú gyógyszert írták fel, amely serkenti a dopamintermelést, ezáltal enyhíti a tüneteket, vagyis a remegést, az izommerevséget és a mozgás lassulását.

A készítmény ismert mellékhatása a fejfájás, az influenzához hasonló tünetek, szédülés, székrekedés és szájszárazság lehet. Azonban, a LiveScience beszámolója szerint a török asszony egy heti kezelés után felfokozott nemi vágyat tapasztalt, amelynek következményeként naponta 3-5 alkalommal él át 5-20 másodpercig tartó orgazmust.

Bár ez akár kellemesnek is tűnhet, a tizedik napra a nőt annyira megviselte a helyzet, hogy kórházba kellett mennie. Az esetről a című szaklapban számoltak be orvosai, akik azt írták: "legjobb tudomásunk szerint ez az első alkalom, hogy a gyógyszernek ilyen hatását észlelték volna."

Az asszony nem szedett más gyógyszereket és nem tapasztalt más, hasonlóan furcsa mellékhatást. A törökországi Necmettin Erbakan egyetem neurológiai kutatóintézetének munkatársai szerint a szer bevitelének leállítása után a tünetek megszűntek. Bő két héttel később, amikor ismét szedni kezdte a gyógyszert, a nem várt orgazmusok ismét felbukkantak, ezért az asszony arra kényszerült, hogy abbahagyja a pirulák szedését.

A szakemberek egyelőre nem tudják pontosan, mi okozhatja ezt a furcsa mellékhatást, de arra gyanakszanak, hogy a megnövelt dopamin mennyisége lehet a ludas. A szexuális izgalom esetén aktiválja a test megfelelő funkcióit.

A kutatók mindössze egyetlen hasonló esetet találtak, akkor egy férfinál fordult elő spontán ejakuláció. A 65 éves férfi esetében ez akkor is megtörtént, amikor napi dózisát a felére csökkentették, végül akkor maradt teljesen abba, amikor abbahagyta a gyógyszer szedését. A férfi egyébként arról is beszámolt, hogy a gyógyszeres kezelés hatására jelentősen javult a szexuális élete.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.