Egyszerű módszerrel fejleszthető a gyerekek agya

A Cambridge egyetem kutatói szerint a népszerű számkirakó és a keresztrejtvények segítségével hatékonyan fejleszthető a gyerekek memóriája és szókincse is.

A Daily Mail brit napilap értesülései szerint a nívós egyetemen a különböző kirakós játékok oktatásban betöltött szerepét vizsgálták.

Bár a szigetországban a tanárok mintegy 75 százaléka használ valamilyen típusú kirakóst a tanításhoz, ezek javarészt a gyerekek érdeklődésének felkeltését szolgálják, mint sem a tanulási folyamatok hatékonyabbá tételét.

A Puzzles in Education című kutatási anyag szerint a 7-11 éves gyerekek számára igen komoly pszichológiai és kognitív előnyökkel járhat az ilyen agytorna. A kutatók szerint a játék főként a tananyag berögzülését, a szókincs fejlesztését, az érvelést illetve a további adatok memorizálását segíti.

Kirakós játékkal fejleszthető a gyerekek agya

A sudoku, ez a rendkívül népszerű, japán eredetű logikai játék rendkívül hatékony eszköz lehet a matematika és megfelelő adaptáció után a természettudományok oktatásában. A kémiatanárok például megpróbálkozhatnak azzal, hogy a számokat vegyjelekkel helyettesítik.

A szókereső típusú játékok segítségével bizonyos témák oktatása lehet hatékonyabb, különösen akkor, ha az adott területhez sok szakkifejezés, vagy akár különálló terminológia tartozik. A keresztrejtvények a fogalmazási készségeket, a memóriát és az általános problémamegoldási képességeket fejlesztik.

"Ez a kutatási anyag rávilágít a kirakós játékok oktatásban tapasztalható előnyeire" - magyarázta Kath Donovan, a Pearson nevű oktatási segédleteket is gyártó cég igazgatósági tagja. "Ezek az eszközök ugyanis hatékonyan lekötik a gyerekeket és megragadják a figyelmüket, mégsem használjuk őket elég gyakran."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.