Psziché
Alrovatok
Hogy kezelhetjük a hűtlenséget?
A kizárólagosság annyira összekapcsolódik a szerelemmel, hogy sokaknak a kapcsolat végét jelenti, ha megcsalja őket a partnerük. De ha továbbra is összefűzik a párt pozitív érzelmek, érdemes megpróbálni begyógyítani a sebeket. Szakértőnk tanácsai segíthetnek új utakat találni egymáshoz.
Stockholm-szindróma: agymosással elért kötődés
Az emberi természet furcsa játéka, amikor valaki akár annak ellenére is kötődik érzelmileg egy másik emberhez, hogy főleg fájdalmat és szenvedést kap tőle. Bár kétségtelenül sokan gondolják úgy, hogy velük ilyesmi soha nem fordulhat elő, a szakember arra figyelmeztet, hogy adott körülmények között szinte bárkiből elő lehet idézni ezt a logikátlannak tűnő ragaszkodást.
A ködfoltok, valamint a délnyugati és délkeleti rétegfelhőzet feloszlását, megszűnését követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől, késő estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.