Psziché
Szex
Szexuális erőszak – A trauma nem törlődik ki, csak megtanulunk együtt élni vele
A szexuális erőszak minden formája súlyos trauma, amelyen nem lehet csak úgy túllépni, de idővel lehetséges a gyógyulás. Ez egy nagyon fontos üzenet, amelyet talán meglepő módon egy most véget ért tinisorozat dolgozott fel váratlanul hiteles megközelítésben.
Botrány tört ki Lettországban egy felvilágosító tananyag miatt
Ideiglenesen felfüggesztették hétfőn hivatalából Liene Voronenkót, a lett Nemzeti Oktatási Központ elnökét, és fegyelmi eljárást indítottak ellene. A döntés kiváltó oka az volt, hogy felügyelete alatt olyan – nem kötelezően tanítandó – tananyagot dolgoztak ki a szexuális felvilágosításról, amelyben a nemi identitásról és transzszexuálisokról is említést tesznek.
Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.