„Három éve nem szexeltünk. Van visszaút?”

A hétköznapi szorongásoktól kezdve a gyermeknevelés nehézségein át a változókorig számos oka lehet annak, hogy egy nő elveszíti érdeklődését a szex iránt. De vajon mit tehet ilyenkor a férfi? Mutatjuk a szakértő tanácsát.

„A feleségemmel korábban élvezetes szexuális életünk volt, de amióta megszületett a lányunk – aki most már tinédzser –, fokozatosan egyre kevesebbszer bújtunk ágyba, az elmúlt három évben pedig egyáltalán nem értünk egymáshoz – kezdte történetét egy férfi, aki a The Guardian szakértőihez fordult tanácsért. Mint leveléből kiderült, jelenleg mindketten az 50-es éveikben járnak és – a nő szorongását leszámítva – nem küzdenek egészségi problémákkal.

ideges férfi ül az ágyon
Számos oka lehet, ha egy nő elveszíti érdeklődését a szex iránt. Fotó: Getty Images

„Ígérgeti, hogy elmegy terápiára, de nem teszi”

A férfi beszámolója szerint ő és felesége nagyszerű barátok, és élvezik is egymás társaságát, az intimitás azonban kiveszett kapcsolatukból. Ám míg a levélírót ez nagyon is zavarja, úgy tűnik, hogy a nőnek teljes mértékben megfelel a szex nélküli házasság. Bár a feleség többször megemlítette már, hogy terapeutához fordul majd segítségért, végül soha sem teszi meg, és a férje nem is látja benne a motivációt ezzel kapcsolatban.

Már azt is nagyon kényelmetlennek érzem, hogy egyáltalán szóba hozzam a szexet. Frusztrál, hogy nem beszélünk arról, hogy mi történt a szexuális életünkkel, és kicsit bosszant is, hogy csak így eltűnt valami, ami korábban a kapcsolatunk központi eleme volt. Fogadjam el, hogy többé nem szexelünk, vagy próbáljam meg valahogy rávenni a feleségemet, hogy menjen el egy szakemberhez?” – tette fel végül kérdését a kétségbeesett férfi.

A libidócsökkenés lehetséges okai

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki a szexuális rendellenességek specialistája. Elsőként kitartást kívánt olvasójának, majd rámutatott, hogy a feleség libidócsökkenésének pontos oka kérdéses, így fontos lenne feltárni az. A szexuális étvágy eltűnésének hátterében állhat egyebek mellett szorongásos zavar, depresszió, krónikus stressz, hormonális probléma, testképzavar és párkapcsolati nehézség is. Ezenkívül bizonyos gyógyszerek és egészségügyi problémák is megölhetik a vágyat.

„Biztos vagyok benne, hogy nagyon fáj neked, hogy nem a »kedvese« vagy, hanem a »barátja«. De próbáld meg nem hibáztatni őt, inkább állj mellette” – javasolta a terapeuta, hozzátéve, hogy a probléma megoldásához valóban szükség lenne szakértő bevonására, már csak a libidócsökkenés okának kivizsgálása érdekében is.

„Mindig elsírom magam orgazmus után. Mi a baj velem?”
Teljesen természetes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor elsírjuk magunkat, akár bánatunkban, akár örömünkben. Ha viszont a zokogás éppen egy örömteli, orgazmussal záródó intim együttlét végén tör ki valakiből, az mindkét felet igencsak meglepheti. Mutatjuk, mi állhat a háttérben a szakértő szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.