Botrány tört ki Lettországban egy felvilágosító tananyag miatt

Ideiglenesen felfüggesztették hétfőn hivatalából Liene Voronenkót, a lett Nemzeti Oktatási Központ elnökét, és fegyelmi eljárást indítottak ellene. A döntés kiváltó oka az volt, hogy felügyelete alatt olyan – nem kötelezően tanítandó – tananyagot dolgoztak ki a szexuális felvilágosításról, amelyben a nemi identitásról és transzszexuálisokról is említést tesznek.

A múlt héten indítványozták Voronenko menesztését is, miután egyre több kritika érkezett a szülők részéről. A Szexuális nevelés - kérdések és válaszok című, korábban online formában elérhető, szabadon felhasználható oktatási anyagot az általános iskola negyedik osztálytól taníthatták fakultatív jelleggel.

A vitát Nils Sakss Konstantinovs pszichológus, egy serdülőkkel foglalkozó terápiás központ vezetője indította el, aki az egyik újságnak írt cikkében arra a megállapításra jutott, hogy a különböző szexuális identitások feltárása a biológiai nem megkérdőjelezését eredményezheti a serdülő fiataloknál. Anda Caksa oktatási miniszter a helyi média közlése szerint normasértőnek nevezte a szóban forgó tananyagokat, és azok visszavonását rendelte el elsősorban a szülői szervezetekkel folytatott konzultáció hiányára hivatkozva. Leszögezte, ő maga sem szeretné, ha a gyermekeit ilyen tartalmak szerint nevelnék.

„Sokat gondolkodtam, kutattam, hogy mi lehet az oka annak, hogy átalakulni vágyom. Hogy nem fiúként, hanem ösztönösen lányként tekintek magamra” – egy transznemű nő mesélt lapunknak őszintén tapasztalatairól és érzéseiről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.