Szex Utáni Szomorúság
Miért vagyunk szomorúak szex után?
Ha a szexről van szó, a legtöbben csak azzal foglalkoznak, ki, mikor, hol és milyen gyakran bújik ágyba a partnerével. Emiatt jóval kevesebb figyelem irányul arra, vajon ki hogy érzi magát az aktus után. Pedig sokan vannak, akiknek a lelke ilyenkor kínzó rémülettel, magánnyal, szomorúsággal telik meg.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.