„Beleszerettem egy szexmunkásba. Lehet jövőnk?”

Vannak nők és férfiak, akik pénzért bújnak ágyba másokkal, illetve esetenként akár extra szolgáltatást is nyújtanak, például elkísérik kuncsaftjaikat a nyilvános rendezvényekre, mintha egy pár lennének. A munkavégzés néha olyan jól sikerül, hogy a megrendelő el is hiszi, hogy alkalmi partnere valóban érzéseket táplál iránta. De vajon valóban szárba szökkenhet a szerelem egy ilyen kapcsolatban? Nézzük, mit gondol erről egy szakember.

„Már egy éve rendszeresen találkozom egy szexmunkással, minden héten többször is együtt vagyunk. Ilyenkor nem kizárólag szexről van szó: el szoktunk járni vacsorázni és egyéb programokra is. Rendkívüli módon kötődni kezdtem hozzá. Még az is elképzelhető, hogy beleszerettem” – vallotta be egy férfi, aki névtelenül megírta történetét a The Guardiannak.

boldog pár
Valóban szárba szökkenhet a szerelem egy alkalmi munkakapcsolatban? Fotó: Getty Images

„Vajon viszonozza az érzéseimet?”

A levélíró azért bérelte fel a szexmunkást, hogy úgy érezhesse, mintha lenne barátnője. „A lány egyértelműen nagyon jól végzi a munkáját, ugyanis olyan jól bánik velem, hogy néha felmerül bennem, hogy talán érzéseket táplál irántam” – fogalmazott.

A férfi egy nagy dilemma miatt kérte ki a lap szakértőinek véleményét. „Fogadjam el, hogy ez csak egy munkakapcsolat, amelynek egyszer vége szakad majd, vagy felvessem, hogy lehet-e ebből valami komolyabb, kockáztatva ezzel a számomra igen élvezetes alkalmi viszonyunk végét?” – tette fel a kérdést a levélben.

„Az exemmel élek. Tartanunk kellene a távolságot?” – mutatjuk a szakértő véleményét.

„Nem valószínű, hogy az érzés kölcsönös”

A levélírónak Eleanor Gordon-Smith rovatvezető válaszolt, aki gyakran ad tanácsot a The Guardian olvasóinak hasonló személyes problémákat érintően. A nő szerint ez egy igen speciális helyzet. „Fizetsz neki azért, hogy úgy érezd, odavan érted. Amikor pedig úgy viselkedik, mintha szerelmes lenne beléd, az bár igazinak tűnhet, valójában te kéred arra, hogy elhitesse ezt veled. Persze nem elképzelhetetlen, hogy esetleg tényleg érez valamit irántad, de nem is tartom túl valószínűnek” – vélekedett a szakértő.

Hozzátette, szerinte értelmetlen a férfinak abban reménykednie, hogy szexpartnere egy napon majd megkérdezi, hogy nem kezdenének-e bele egy komoly kapcsolatba. Gordon-Smith szerint érdemes úgy hozzáállni ehhez a kérdéskörhöz, hogy ha a nő valóban érez valamit a férfi iránt az alapvető szimpátián kívül, akkor azt mondani fogja – amíg viszont nem mondja ezt ki egyértelműen, addig tényként kell kezelni, hogy nem táplál gyengéd érzelmeket kuncsaftja iránt.

„Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnéd az együttléteket és a vele való kapcsolatot. Bár ő pénzért cserébe biztosítja az intimitást, ettől még értékes tapasztalatokat szerezhetsz általa” – fogalmazott a The Guardian rovatvezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.