"Úgy nézel ki, mint aki a sarokra indul"

Az erőszak semmilyen formája nem elfogadható egy párkapcsolatban - hívja fel a figyelmet a bántalmazás ellen küzdő kampányában az Ökumenikus Segélyszervezet. Az akció harmadik kisfilmjében a testszégyenítés, a féltékenység és az elnyomó uralkodás került terítékre.

A barátnője születésnapjára készülve ruháit próbálgatja a Nagy Katalin által alakított nő, és közben visszhangoznak fejében párja várható reakciói, sértései:

  • Hová készülsz?

  • Ebből kivan mindened.

  • Úgy nézel ki, mint aki a sarokra indul.

  • Miért nem tudsz soha elkészülni időben?

Az Ökumenikus Segélyszervezet A szeretet nem árt elnevezésű kampányának harmadik kisfilmje is a kapcsolatokban előforduló verbális és lelki erőszak formáira hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy ezek egyike sem elfogadható.

A Szalay Bence által eljátszott bántalmazó fél szájából aztán a hazaérkezése után a fentieknél fájdalmasabb mondatok is elhangzanak. Bántó megjegyzéseket tesz párja testalkatára, leszólja a ruháját, végül pedig burkoltan meg is tiltja a nőnek, hogy elmenjen otthonról. "Én egész nap dolgozom, te pedig itt órákig csinosítod magadat? Másoknak? Mindegy, másra úgyse vagy jó. Na, vedd le szépen ezt a ruhát, Husika. Ne csinálj magadból még nagyobb idiótát, nem mész te sehova" - hallható a kisfilmben. Az Ökumenikus Segélyszervezet közösségi oldalán megosztott videóhoz az egyik hozzászóló azt írta, a bántalmazó által elültetett gondolatok a bántott személyben kikelnek, beépülnek a tudatalattiba, és csak tudatosan lehet felül- és átírni őket.

csinos ruhát viselő nő szomorú
A másik folytonos megalázása, sértegetése is bántalmazásnak számít.Fotó: Getty Images

A szeretet nem árthat

Ahogy már korábban megírtuk, a segélyszervezet kampányának legfőbb üzenete az, hogy az erőszakot senkinek sem kell eltűrnie, és az áldozatoknak van hova fordulni segítségért. A fizikai és szexuális erőszak mellett bántalmazásnak számít a másik folytonos megalázása, sértegetése, fenyegetése, illetve a zsarolás, a kizsákmányolás és a szabadság bárminemű korlátozása is.

A lelki bántalmazás egyik alattomos módja: ilyen az érzelmi érvénytelenítés .

Az első, éppen Valentin napon debütált videóban a Balsai Móni és Thuróczy Szabolcs alakította házaspár életébe tekinthettünk be. A jelenetek jól érzékelhetően mutatták be, a férj hogyan sebzi meg a nő lelkét a durva szavakon, a parancsolgatásokon és a sértegetéseken keresztül. A második kisfilm Nagy Ervin és Bakonyi Alexandra által prezentált párjának esetében pedig a nő az, aki szerencsétlennek, életképtelennek és férfiatlannak nevezi férjét, amiért egy éve nem sikerül új munkát találnia. A nő még azzal is megfenyegeti a férfit, hogy nem láthatja többé a közös fiukat.

"Nem az áldozat hibája, ami vele történik"

Az első kisfilm bántalmazott karakterét alakító Balsai Móni korábban azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy az emberek nem feltétlenül veszik észre, hogy bántalmazzák őket. Egy későbbi videó szereplője, Mezei Léda pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeretet nem fájhat, és nem az áldozat hibája, ami vele történik. "Olyan jó lenne, ha eljutnánk oda, hogy nem az a szégyen, hogy valakit bántalmaznak, hanem szégyen legyen bántalmazni, és ha társadalmilag nem csak a testi, hanem a lelki bántalmazás is egy abszolút elfogadhatatlan dolog lenne" - fogalmazott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!