Ijesztő, hány nőt ér párkapcsolati erőszak

Világszerte négyből egy nőt ér párkapcsolaton belüli erőszak 50 éves kora előtt - derült ki egy nagyszabású globális felmérésből.

"A nőkkel szembeni intim partneri erőszak, amelybe egyaránt beletartozik a férjek, állandó és egyéb partnerek által elkövetett fizikai és szexuális erőszak, rendkívül elterjedt globálisan" - idézi Mathiea Maheu-Giroux professzort, a kanadai McGill Egyetem kutatóját az egyetem közleménye . A McGill és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei közösen 366 korábbi tanulmány eredményeit vetették elemzés alá, így a Föld 161 országában élő mintegy 2 millió nő adatait feldolgozva kaphattak részletes képet a párkapcsolati erőszak előfordulásáról. A The Lancet című tudományos folyóiratban közölt vizsgálatuk alapján az 50 éven aluli nők 27 százaléka ellen követnek el átlagosan ilyen típusú erőszakot partnereik.

párkapcsolati erőszak, nők elleni erőszak, bántalmazás
Világszerte a nők negyede válik párkapcsolati erőszak áldozatává 50 éves kora előtt.Fotó: Getty Images

A valós arányok még magasabbak lehetnek

A vizsgált tanulmányok a 2000 és 2018 közötti időszakot fedték le, és az ezekben bemutatott nők 13 százaléka a felmérést megelőző egy éven belül vált erőszak áldozatává. Emellett az elemzés azt is kimutatta, hogy igen magas a fiatal nőkkel szembeni erőszak aránya: a 15 és 19 év közötti korosztályban a nők 24 százaléka élt már át otthoni erőszakot élete során. Ráadásul, míg ezek a számok önmagukban is meglehetősen riasztóak, a tanulmány szerzői szerint a valós arányok még magasabbak lehetnek, tekintve, hogy a legtöbb felmérés önbevallásos alapon készült. "Ismerve a probléma meglehetősen stigmatizált természetét, sok nő tarthat attól, hogy megossza másokkal a tapasztalatait" - magyarázták a kutatók.

Ami a területi megoszlást illeti, regionálisan nagy eltéréseket tárt fel a mostani kutatás a párkapcsolati erőszak elterjedtségében. Általában véve elmondható, hogy a magasabb jövedelmű országokban mind az egy éven belüli, mind a nők teljes élettartama során történt erőszakos cselekmények aránya alacsonyabb. A legtöbb nőt Afrikában, Dél-Ázsiában és Dél-Amerika egyes országaiban bántalmazzák. Ezzel szemben a teljes életút során átélt erőszak tekintetében Közép-Ázsia és Közép-Európa országaiban válik a legkevesebb nő áldozattá, míg a felmérések közelmúltjában történt esetek aránya Észak-Amerikában, Európában és Ázsia csendes-óceáni térségében a legalacsonyabb.

"Mindent egybevetve kutatásunk kimutatta, hogy a világ kormányai nem haladnak a megfelelő úton afelé, hogy teljesíteni tudják a lányokkal és nőkkel szembeni erőszak megszüntetése terén kitűzött globális célokat. Fontos üzenet, hogy még néhány magas jövedelmű országban is viszonylag gyakori a párkapcsolati erőszak, ami a megelőzési programokba való befektetésért kiált úgy helyi, mint globális szinten" - hangsúlyozta Maheu-Giroux. A vizsgálat a 2000-től 2018-ig tartó időszakot vette alapul, és a kutatók valószínűsítik, hogy a koronavírus-pandémia tovább súlyosbította a már egyébként is meglévő problémákat.

Magyarország az európai középmezőnyben

Minden ötödik magyar nő fizikai bántalmazást szenved el a párkapcsolatában - derült ki egy európai felmérésből.

Itthon a nők 19 százalékát éri párkapcsolati erőszak 50 éves koruk előtt a tanulmány szerint, illetve a nők 6 százalékát a felmérést megelőző egy éven belül bántalmazta a párjuk. Mint az az alábbi táblázatban is látható, ezek a mutatók a környékbeli országok adataival összehasonlítva nem festenek túl jó képet a hazai viszonyokról, ugyanakkor sok esetben kedvezőbbek, mint akár Nyugat-Európa vagy Közép- és Észak-Amerika országaiban, illetve mint a globális átlag.

Ország 50 éves életkorig a teljes életútjuk során párkapcsolati erőszakot átélt nők aránya A felmérést megelőző egy éven belül párkapcsolati erőszakot átélt nők aránya
MAGYARORSZÁG 19% 6%
Románia 18% 7%
Szerbia 17% 4%
Horvátország 13% 4%
Szlovénia 18% 3%
Ausztria 15% 4%
Szlovákia 18% 6%
Ukrajna 18% 9%
Csehország 22% 4%
Lengyelország 13% 3%
Globális átlag (161 ország) 27% 13% <

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.