Egy nagyszabású nemzetközi kutatásban - amelyet az IKEA megbízásából Magyarországon is elvégeztek - azt mérték fel, hogy milyen folyamatok vezetnek a lelki, verbális erőszaktól annak fizikai megnyilvánulásáig, valamint hogy milyen sztereotípiák és tévhitek táplálják a bántalmazást. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 86 százaléka szerint a kapcsolati erőszak több figyelmet érdemelne, emellett a válaszadók kétharmada gondolja azt, hogy ez a jelenség a hazai társadalom nagy részét érinti.
Szinte mindenki ismer olyat, akit bántalmaznak
A megkérdezettek kétharmada 5 és 30 százalék közé becsüli a párkapcsolati erőszakot elszenvedők arányát, és szintén ennyien gondolják azt, hogy a rendszer nem kezeli megfelelően az ilyen típusú ügyeket. (Ez sajnos így is van, ugyanis ezerből alig 50 eset jut el bírósági szakaszba.) Meglepő továbbá, hogy a válaszadók több mint fele ismer olyan személyt, aki a tudomása vagy feltételezése szerint elszenvedője volt a párkapcsolati erőszak lelki , fizikai, társadalmi vagy gazdasági változatának. A megkérdezettek 32 százaléka pedig olyan személyről tud a környezetében, aki a szexuális erőszak áldozata volt. Az eltérést azonban az is magyarázhatja, hogy ez a terület különösen érzékeny, így az ilyen esetek jelentős része rejtve marad.
Ezek a leggyakoribb tévhitek
A válaszadók mintegy 10-20 százalékára jellemző, hogy tévhitek alapján mond véleményt a kapcsolati erőszakról. Például úgy gondolja, hogy az első gyermek érkezésével megszűnnek a bajok, vagy úgy látja, hogy egyetemi végzettségűeknél ilyesmi nem fordul elő. Az átlagosnál szélesebb körben elterjedt tévhitek közé sorolható az is, hogy a szenvedés az erőszaktevő elhagyásával véget ér (a válaszadók 36 százaléka így látja), holott a legveszélyesebb időszak gyakran éppen a szakítás/szétköltözés után kezdődik, mert az elkövetőnek esetleg nincs már vesztenivalója, esetleg bosszúra szomjazik, büntetni akar.
Hasonlóan elterjedtek az alábbi tévhitek is (a zárójelben az látható, hogy a válaszadók mekkora aránya gondolja igaznak az állítást):
- A szerelmesek között megengedhető egy feszültségenyhítő pofon. (11 százalék)
- A párkapcsolati erőszak elszenvedői könnyen kapnak társadalmi segítséget. (19 százalék)
- Az áldozatok indokolatlanul félnek attól, hogy nem hisznek nekik. (59 százalék)
- A párkapcsolati erőszak a családok belső ügye. (15 százalék)
- A párkapcsolati erőszak helyszíne kizárólag a családok otthona. (25 százalék)
- Az erőszak kiváltó oka, hogy a nő provokálja férfi partnerét. (19 százalék)
- Sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt. (40 százalék)
- Az áldozatok azért nem szakítanak, mert szeretik a partnerüket. (46 százalék)
- A férj joga, hogy szexuális kapcsolatba lépjen a feleségével. (51 százalék)
- Ha az áldozat nem lép ki a kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért. (60 százalék)
- Egy férfi nem lehet a kapcsolati erőszak áldozata. (14 százalék)
Az egész társadalomnak küzdenie kell ellene
Ezek a különösen a mélyen gyökerező sztereotípiák, tévhitek azért veszélyesek, mert erősítik a látenciát, elodázzák a probléma hatékony kezelését. Ezért nagyon fontos, hogy oktatással, felvilágosítással küzdjünk ellenük. A kutatás eredményei szerint egyébként a válaszadók 90 százaléka egyetért azzal, hogy az áldozatoknak speciális segítségre, szolgáltatásokra van szükségük, 83 százalék pedig úgy gondolja, hogy az üggyel az egész társadalomnak szembe kell néznie. A résztvevők 71 százaléka azonban arra is rámutatott, hogy az érintettek gyakran nem is ismerik fel, hogy valójában áldozatokká váltak, ez pedig szintén megnehezíti a küzdelmet a jelenség ellen.
