A szerelem 5 szakasza

Szakemberek szerint minden szerelem, vagy ha úgy tetszik, párkapcsolat 5 szakaszon megy keresztül, és, bár minden szakasznak megvannak a maga nehézségei, van legalább egy, ami kifejezetten kritikusnak mondható. Talán nem meglepő, hogy a legtöbben annál buknak el. Lássuk a részleteket!

Első szakasz: új szerelem

Mitől függ, hogy kibe szeretünk bele? A részleteket cikkünkben olvashatja.

Minden párkapcsolat az új szerelem varázsával indul. Ilyenkor általában úgy érezzük magunkat, mintha nászúton lennénk. Az összes randevút izgatottan várjuk, állandóan a párunk csókja , ölelése után vágyakozunk, és nincs számunkra jobb időtöltés, mint a közös jövőt tervezni. Valahol mélyen érezzük, hogy talán túlságosan is "remegünk" a másikért, de nem vesszük le a rózsaszín szemüveget - egyszerűen csak szeretnénk elmerülni ebben a megnyugtató, mégis vérpezsdítő állapotban.

Második szakasz: letelepedés

A szerelem második szakaszában a párok "letelepednek". Ez alatt a kifejezés alatt nem csupán az összeköltözést érthetjük, hanem annak az elhatározásnak a megszületését is, hogy elköteleződünk a másik mellett, mert még erősebben érezzük, hogy nem élhetünk nélküle. Még mindig vágyjuk a közös beszélgetéseket, szeretjük az együtt eltöltött időt, de már tudjuk, hogy nem minden "fenékig tejfel": az állandó flörtölés és nevetgélés mellett megszületnek a gondok, amelyek mindkettőnket érintenek, egyre több a komoly beszélgetés , sokat mesélünk mélyebb érzéseinkről, élményeinkről, traumáinkról. Ezenkívül az eufóriába egy kis rutin is vegyül.

A szerelemnek öt szakasza van
A szerelemnek öt szakasza van. Fotó: iStock

Harmadik szakasz: rutin és csalódás

Még mindig megvannak az egymás iránt érzett erős emóciók, de a rutin, aminek hatása a második szakaszban még nem volt olyan erős, most kezdi átvenni a hatalmat a kapcsolat felett. A harmadik szakaszra már teljesen megszoktuk a másik állandó, közeli jelenlétét, így nem meglepő, hogy nem kezdenek pillangók repkedni a hasunkban, valahányszor meglátjuk a párunkat. A számlák, a munka, a bevásárlás, a házimunka mind-mind csökkentik az együttélés, az együttlét romantikáját, felmerülhet tehát a kérdés: valóban ezt akartam?

Szakemberek szerint ez a legkritikusabb szakasza a párkapcsolatoknak. Sokan nem tesznek azért, hogy a mindennapi kötelezettségek mellett továbbra is megmaradjon a meghitt, intim viszony - ők ilyenkor különválnak. Akik azonban átküzdik magukat ezen az időszakon, a problémák nagy része lekerülhet a vállukról.

Negyedik szakasz: stabilitás

A párkapcsolat negyedik szakaszában a legtöbben már jóleső biztonságban érzik magukat, a két ember közötti szövetség stabil. Nagy valószínűséggel eddigre már megismertük a másik igazi valóját, és megtanultuk, hogy az együtt töltött idő mellett szabad teret is biztosítanunk kell a párunknak és magunknak. Elfogadtuk, hogy mindkettőnknek vannak jó és rossz tulajdonságai, és ami a legfontosabb, megértettük, hogy nem kell mindenről ugyanúgy gondolkodni. Két külön egyén vagyunk, de nem szükséges feladnunk önmagunkat ahhoz, hogy a köztünk lévő kötelék szoros maradjon.

Ötödik szakasz: az elköteleződés

Bár az ötödik szakaszra a legtöbb pár a szakítás mellett dönt, azokban, akik elérnek ide, nagyon mély elköteleződés alakul ki a másik iránt - ami valószínűleg életük végéig nem múlik el. Ez már a nyugalom ideje, nem hiányoljuk többé a kapcsolatunk elejét jellemző izzó szenvedélyt , hanem boldogok vagyunk azzal, ami(nk) most van. El sem tudnánk képzelni, hogy másképp alakuljanak a dolgok, hogy ne az legyen a társunk életünk végéig, aki jelenleg is mellettünk áll. Ha visszatekintünk, láthatjuk, mi mindenen mentünk keresztül együtt, ez pedig büszkévé, hálássá tehet minket.

Együtt maradni

Mivel minden párkapcsolat, szerelem egyedi, a különféle szakaszok megélése is egyéni lehet - következésképp némiképp eltérhet a fent leírtaktól. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy minden kapcsolat folyamatosan alakul, egészen addig, amíg el nem ér egyfajta állandóságot. A cél azonban - persze, csak ha nagyon szeretjük a másikat - minden szakaszban ugyanaz: együtt maradni.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.