Beszélgetés közben tilos ezeket csinálni

Jó hallgatóságnak lenni a társas kapcsolatokban fél siker: az ilyen embereket jobban kedvelik, könnyebben barátkoznak, szívesebben vannak velük mások, és ez nem csak a magánéletben, hanem a munkában is előnyt jelenthet. Ha valaki nem jó hallgatóság, azt az alábbi jelek apaján ismerhetjük fel - ha képesek vagyunk önkritikusan nézni magunkra, azt is eldönthetjük, hogy mi azok vagyunk-e.

A rossz hallgatóságnak minősülő ember egyik legfőbb ismérve, hogy állandóan közbevág - szinte egyetlen mondatot sem lehet végigmondani a társaságában. Különösen vita közben nehéz megállni, hogy kivárjuk, míg a másik befejezi a mondandóját, de pedig ilyenkor a probléma megoldásához is közelebb kerülhetünk egy kis hallgatással. Aki bagatellizálja mások érzelmeit, az szintén nem jó hallgatóság - gondoljunk csak bele, ha mi mesélünk a problémáinkról, mennyire zavaró, ha valaki úgy reagál, hogy "annyira nem lehet nagy a baj", vagy "nem lehet, hogy ezt egy kicsit eltúlzod?" Az olyan emberek, akik jó hallgatóságnak számítanak, mindig figyelembe veszik, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.

A veszekedés a boldogság titka Gyakran mondják, hogy jobb megbocsátani és felejteni. A pszichológusok szerint viszont a párkapcsolati problémák legjobb megoldása az, ha szabadon engedjük a felgyülemlett érzelmeket. Kattintson a részletekért!

Hogyan lehetünk jobb hallgatóság?

Ha szeretnénk, hogy jó hallgatóságnak tartsanak minket, kerüljük el azt is, hogy kéretlen tanácsokat adjunk, hiszen sokszor az emberek csak arra vágynak, hogy valaki türelmesen, és ítéletek, okoskodás nélkül végighallgassa őket. Tanácsot akkor adjunk, ha a másik kifejezetten kéri. A testbeszédünkre is figyeljünk oda, ne izegjünk-mozogjunk, ne nézelődjünk másfelé, ne rázzuk a lábunkat, ne tegyük keresztbe a kezünket, és főleg ne babráljuk a telefonunkat, miközben beszélgetünk. Azokat, akik így viselkednek, mi is kifejezetten rossz hallgatóságnak tartanánk, nem igaz? Akárcsak azokat, akik "túlhallgatnak", azaz egyetlen mondattal, szóval, gesztussal, mimikával sem reagálnak a mondandónkra, és olyan velük kommunikálni, mintha szó szerint a falnak beszélnénk.

Több jel is árulkodik arról, hogy a másik nem figyel
Több jel is árulkodik arról, hogy a másik nem figyel

Az, hogy valaki jó hallgatóság, azt jelenti, hogy nem csak meghallgatja, hanem meg is érti, át is érzi a másik mondandóját. Ez persze megköveteli, hogy odafigyeljünk a beszélgetőpartnerünkre, cserébe a testünk, és az agyunk a többit megteszi helyettünk. Reagálni fog az arcunk, a kézmozdulataink, a közbevetett kérdéseink - ebből pedig a másik tudni fogja, hogy valóban figyelünk rá. Ha ez megvan, már szinte biztosak lehetünk benne, hogy remek hallgatóságként fog minket számon tartani.

Forrás: care2.com , menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!