Nem kell együtt élni a depresszió tüneteivel (x)

A stressz, a szorongás és a depresszió népbetegségnek számít, mégis rengeteg az olyan érintett, aki nem is próbál megoldást keresni a panaszaira. Egyszerűen arra várnak, hogy a testi és lelki tüneteik maguktól elmúljanak. Pedig a depresszió tüneteivel ma már nem kellene együtt élni.

Az emberek egy része még mindig hajlamos úgy gondolni a depresszióra, mint egyfajta átmeneti életérzésre, ami könnyen el tud múlni, ha az érintett egy kicsit összekapja magát. Ez azonban tévedés. Fontos lenne megérteni, hogy a depresszió betegség, amely komoly testi és lelki tünetekkel jár együtt.

Szomorú vagy depressziós?

A mindennapokban gyakran helytelenül használjuk a depresszió kifejezést, az egyszerű szomorúságunkra is depresszióként hivatkozunk, ezzel bagatellizálva az egyébként súlyos kórképet. Holott a depresszió nem egyenlő az olyan szomorúsággal, amit például a szakítás vagy a munkahely elvesztése okozhat. A szomorúság egy teljesen normális emberi érzés, aminek általában konkrét oka van, és csak ideiglenesen áll fenn.

Ezzel szemben a depresszió mentális betegség, amely az érzéseinket, a hangulatunkat, a gondolatainkat és a viselkedésünket is nagymértékben befolyásolhatja. Depresszió esetén nem kizárólag egy konkrét nehézség miatt vagyunk szomorúak, hanem gyakorlatilag minden miatt. A depressziós nem tudja élvezni azokat a tevékenységeket, amelyek korábban örömet okoztak a számára, türelmetlen, ingerlékeny vagy dühös lesz szinte mindentől, és elveszti az energiáját, illetve a motivációját.

depresszió kezelése
Fotó: Getty Images

A depresszió tünetei

Depresszióra utalhat, ha az alábbi tünetek közül több is jelentkezik legalább két héten keresztül szinte mindennap:

  • tartós szomorúság, szorongás és ürességérzet;
  • reménytelenség, pesszimizmus;
  • bűntudat, az önértékelés elvesztése;
  • csökkent energiaszint, kimerültség;
  • ingerlékenység;
  • az érdeklődés és öröm elvesztése korábban kedvelt hobbikkal és aktivitásokkal kapcsolatban;
  • a mozgás és a beszéd lelassulása;
  • koncentrációs és memóriazavarok, döntéshozatali nehézségek;
  • alvászavar, ami lehet álmatlanság, de túlalvás is;
  • az étvágy és a testsúly megváltozása;
  • önsértési, öngyilkossági gondolatok vagy kísérletek;
  • fájdalmak, emésztési panaszok, amelyek mögött nincs tisztán kimutatható fizikai kiváltó ok, illetve amelyek nem javulnak kezelés hatására.

A tünetek súlyossága és tartóssága egyénenként változó lehet, és nem minden depressziós tapasztalja meg az összes felsorolt panaszt. Érdemes hozzátenni, hogy a súlyosságát tekintve a depressziónak többféle típusa is lehet: megkülönböztetünk enyhe, közepes vagy súlyos mértékű betegséget is.

Hogyan kezelhető a depresszió?

Mindenképpen javasolt mihamarabb szakember segítségét kérni, annál is inkább, mert a depresszió az egyik leghatékonyabban kezelhető mentális zavar. A betegek nagyjából 80-90 százaléka jól reagál a kezelésre, és valamilyen szintű javulás lényegében mindenkinél elérhető. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az orvosi kezeléseken túl maguk az érintettek is sokat tehetnek az állapotuk javítása érdekében: a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott étkezés és a pihentető éjszakai alvás, illetve az alkoholfogyasztás kerülése mind-mind segítheti a gyógyulást. Enyhébb panaszok esetén vény nélkül kapható, gyógynövénytartalmú készítmények is segíthetnek a tünetek enyhítésében.

Remotiv extra: a visszanyert életkedv

Remotiv extra
VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓ, ORBÁNCFŰKIVONAT-TARTALMÚ GYÓGYSZER

Az orbáncfűkivonatot tartalmazó Remotiv extra mérsékli az enyhe depresszió tüneteit, javítja a hangulatot. Az orbáncfű depresszióellenes hatását számos tudományos kutatás bizonyította már: a gyógynövény a boldogsághormonok (szerotonin, noradrenalin) szintjének emelkedését idézi elő, javul a hangulat, így könnyebben megbirkózhatunk a nehézségekkel.

A készítmény használata mellett szól az is, hogy a szintetikus antidepresszánsokhoz viszonyítva a Remotiv extra szedése általában kevesebb mellékhatással jár.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!