Kétszer annyian szednek antidepresszánst, mint húsz éve

Egyre többen kérnek segítséget, ez lehet az oka.

Súlyos kórkép, de jól diagnosztizálható – mondta el a depresszióról az RTL által megkérdezett pszichiáter. Belső Nóra szerint az érintettekről készült képalkotó eljárásokon jól látható bizonyos agyterületek anyagcsereváltozása, ami gyógyszerrel, pszichoterápiával jó eséllyel gyógyítható.

depresszió, fásultság, rosszkedv
A depressziósok rossz véleménnyel vannak magukról, csúnyának, haszontalannak tartják magukat, és képtelenek arra, hogy meglássák magukban a szépet és a jót. Fotó: Getty Images

Izlandon a legrosszabb a helyzet

Egyre több depressziós beteg jut kezeléshez, ezért fordulhat elő, hogy az elmúlt húsz évben megduplázódott azoknak száma Magyarországon, akik antidepresszáns gyógyszereket szednek. Ezer magyarból harminc szed gyógyszert a betegségre a fejlett országokat tömörítő OECD adatai szerint. A legmagasabb fogyasztást Izlandon mérték, ott ezerből 157-en szednek antidepresszánst. A felnőtt lakosság 3 százaléka szed folyamatosan antidepresszánst, pedig 7-8 százalékuk depressziós – mondta el a műsorban Rihmer Zoltán. A pszichiáter szerint tehát a hazai érintetteknek még mindig csak a fele kap kezelést.  

A major depresszió, vagy közismert nevén depresszió nem azonos azzal a hangulati nyomottsággal, amelyről borongós és hideg reggeleken panaszkodunk a munkahelyünkön. Íme a depresszió 11 legfontosabb jele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!