Ezért hozunk rosszabb döntéseket

A Business Insider összeszedte a leggyakoribb kognitív torzításokat: olyan hibákról, meggyőződésekről, elképzelésekről van szó, amelyek érvelésünket vagy helyzetmegítélésünket befolyásolják.

A torzítások általában korábbi érzelmi emlékek , berögződések miatt alakulnak ki és mindennapi életünkre vannak kihatással, akár teljesen észrevétlenül is. Azt azonban érdemes tudni, hogy a marketing, az üzleti élet és a politika kihasználja ezeket ellenünk. Ismerjük meg ezeket, hogy elkerülhessük a csapdát!

  • Az emberek túlságosan is támaszkodnak az első információra, amit hallanak. Egy bértárgyalás során például bárki mondja ki az első összeget, az egyúttal egy árszintet is belő, ami körül a többiek mozogni fognak.
  • Az emberek túlbecsülik a rendelkezésükre álló információk fontosságát. Tipikus példája ennek az a barátunk, aki úgy érvel: "a dohányzás nem egészségtelen, mert már hallottam emberről, aki száz éves koráig elélt, és napi három dobozzal szívott el".
  • Mekkora esélye van annak, hogy valaki felvesz egy bizonyos gondolkodást? Minél többen gondolkodnak úgy, annál nagyobb. (És ez is az oka annak, hogy a meetingekből általában semmi produktív nem születik.)

Logikai csavarok, avagy gondolkodási hibák Előfordul, hogy a minket érő információkat negatív irányba torzítjuk. De ha a gondolkodásunkat áthatják a berögzött, negatív gondolatok és mindent úgy magyarázunk, hogy ezeket fenntartsuk, lehet, hogy a depresszió gondolkodási hibáival van dolgunk. Tudjon meg többet a kognitív torzításokról!

  • Az emberek a kognitív és motivációs hibákat és torzulásokat másokban sokkal jobban észreveszik, mint magukban. Ez már önmagában egy hiba.
  • Amikor döntünk valami mellett, a döntéshez akkor is pozitív érzéseket kötünk, ha az alapjaitól hibás. Akkor is a mi kutyánk lesz a legjobb, ha minden egyes embert megharap, minket is beleértve.
  • Agyunk rendszerben gondolkodik, tehát teljesen véletlenszerű eseményekből is megpróbálunk mintát látni. Ezért tudunk olyan sokat veszíteni egy rulettasztalnál.
  • Sokan csak olyan információkra figyelnek, amelyek megerősítik a meggyőződésében. Ehhez köthető a struccpolitika is, ami szintén kognitív torzulás: akik ezt folytatják, elkerülik a veszélyes vagy negatív információkat.
  • A korábbi bizonyítékokat jobban elfogadjuk, mint az újakat, amelyek esetleg 180 fokos fordulatokat hozhatnak.

Ha sokáig halogatjunk, lehet rosszabbul döntünk

Ha sokáig halogatjunk, lehet rosszabbul döntünk

  • Az előző pontnak látszólag ellentmond, de a legutóbbi információt sokan hasznosabbnak és igazabbnak tartják, mint a korábbiakat. Itt azonban nem bizonyítékokról, hanem információkról van szó.
  • Az emberek akkor is hajlamosak információt keresni, amikor az már nem segít a döntéshozásban. A több információ gyakran megbénít és nem is segítenek jobb, megalapozottabb döntéshez.
  • Az sem ritka, hogy valaki egy döntést a döntés végeredményétől függően ítél meg és nem arról, hogy azt az adott pillanatban hogyan, milyen körülmények között hozták meg.
  • Sokan túlságosan bíznak képességeikben, emiatt sokkal nagyobb kockázatot vállalnak a mindennapi életben és szakmai életükben egyaránt.
  • Ha valamiről azt hisszük, hogy valamilyen hatása lesz, akkor vélhetően olyan hatása is lesz vagy legalábbis azt fogjuk hinni - ez a placebohatás. Az orvostudomány éppen az alaptalan megmagyarázhatatlansága miatt rettegnek ennyire a placebótól.
  • Az innovatív megoldások hatékonyságát és értelmét borzasztóan eltúlozzák azok támogatói. Gondoljuk csak a startupokra.
  • Arról se feledkezzünk meg, hogy egy személyt vagy egy koncepciót annak legkönnyebben felismerhető jellemzőiről vagy tulajdonságairól jegyzünk meg.
  • Ugyanakkor az, hogy hogyan látjuk a világot, sokban függ attól, hogy mit gondolunk róla és milyen elvárásaink vannak azzal kapcsolatban. Ennek a sztereotipizáláshoz is sok köze van: úgy tudunk megítélni embereket, embercsoportokat, hogy semmilyen igazi információnk nincsen róluk, csak általánosítani tudunk.
  • Csak a leghangosabb, legjelentősebb, legfeltűnőbb példára figyelünk, emiatt rosszul ítélünk meg egy helyzetet. Ennek értelmében mondhatjuk azt, hogy vállalkozónak lenni könnyű, mert sosem hallottunk még olyan vállalkozóról, akinek "ne jött volna össze".
  • A szociológusok is azt mondják, hogy imádjuk azt, ha valami biztos, még akkor is, ha akadályozza a hatékonyságot.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!