Hamis emlékek: könnyen elhisszük, hogy megtörténtek

Alig néhány óra alatt el lehet hitetni valakivel, hogy korábban egy erőszakos bűntényben vett részt, vagyis a hamis emlékeket meglehetősen könnyű elültetni az agyunkban - állítják pszichológusok egy nemrég megjelent tanulmányban.

Julia Shaw, a University of Bedfordshire kutatója csapatával mindössze három órányi beszélgetés alatt képes volt meggyőzni a kísérletben részt vevő önkéntesek 70 százalékát arról, hogy tiniként valamilyen erőszakos bűntényben vettek részt. Ráadásul ezt olyan sikeresen tették, hogy a résztvevők egy idő után nagyon részletes leírásokat adtak olyan eseményekről, melyek valójában meg sem történtek.

"Az eredményeink azt mutatják, hogy a bűntényekre vonatkozó hamis emlékeket meglehetősen könnyű létrehozni, és ezek ráadásul ugyanolyan összetettek és részletgazdagok lehetnek, mint a valódi emlékeink" - mondta dr. Shaw. A kutatásban 60 egyetemista vett részt, akiknek semmilyen rendőrségi ügye nem volt korábban.

Ön sem emlékszik arra, amire kellene? Ha nem idős vagy demens beteg, olvassa el alábbi cikkünket, amelyben a memóriazavart okozó betegségeket vesszük számba. Kattintson! A kísérlet megkezdése előtt a tudósok kapcsolatba léptek a diákok szüleivel, és arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, melyben a diákok tinédzseréveiről adtak meg információkat. A kísérlet során az önkéntesek barátságos környezetben beszélgettek egy kutatóval háromszor negyven percen keresztül. Az első interjú során a kutatók két tinikori eseményről kérdezgették a résztvevőket, azonban csak az egyik történt meg velük valójában. A "hamis" esemény a diákok felénél valamilyen erősen érzelmi töltetű élmény volt (például egy kutyaharapás vagy egy nagy összeg elvesztése). A másik csoportba tartozóknál az esemény valamilyen bűntett volt (például bolti lopás vagy fegyveres rablás), melyből rendőrségi ügy lett.

A hamis emlékekről könnyen elhisszük, hogy megtörténtek, akár egy bűntényről is

A hamis emlékek leírásánál a kutatók valódi részleteket is a beszélgetésbe szőttek, majd arra kérték a diákokat, hogy részletesen meséljék el, mi történt. Amikor egy diák azt mondta, hogy nem emlékszik az adott eseményre, akkor is biztatták, hogy mégis próbálja meg felidézni. A beszélgetéseket két további alkalommal is megismételték, ugyanazokkal a történetekkel. A diákoknak arról is nyilatkozniuk kellett, milyen élénk volt bennük az emlék, illetve mennyire voltak biztosak abban, hogy jól emlékeznek a részletekre.

Dr. Shaw szerint az, hogy az önkéntesek több mint felét meg lehetett győzni arról, hogy egy meg nem történt eseményre visszaemlékezzenek , nagyon sokat elárulhat arról, hogyan is működik a memóriánk. - Az, hogy ezek a komplex hamis emlékek léteznek, és az, hogy ezeket tulajdonképpen bárki agyába bele lehet ültetni, figyelmeztethetnek arra, hogy bizonyos kérdezési vagy vallatási technikákat felül kell vizsgálni - mondta. Különösen az igazságszolgáltatás szempontjából lehet ez fontos, hiszen a hamis emlékek hamis vallomásokhoz is vezethetnek. A kutatás eredményeiről a Psychological Science című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!