5 rossz szokás, amelyektől gyorsabban öregszünk

Az öregedés elkerülhetetlen folyamat, melynek láthatatlan és szabad szemmel is jól érzékelhető jelei egyaránt vannak. Az egészséges életmóddal sokat tehetünk azért, hogy a "belső" öregedést lassítsuk, ugyanakkor néhány rossz szokás rendkívüli módon meggyorsíthatja az öregedés külső jeleinek láthatóvá válását.

Az öregség leglátványosabban természetesen a bőrünkön jelentkezik: a ráncok azért alakulnak ki, mert a bőr egyre szárazabbá válik, veszít a rugalmasságából, megereszkedik, és egy idő után már képtelen lesz "visszaugrani" az eredeti állapotába. Ez tulajdonképpen természetes és elkerülhetetlen folyamat, azonban néhány dolog felgyorsíthatja azt.

Hat tipp a ráncok ellen Az öregedés velejárója a ráncok megjelenése. Mit lehet tenni ellenük? Mutatunk hat tippet! A dohányzás például nemcsak a tüdőnknek vagy a szívünknek tesz rosszat, de a bőrünk öregedését is felgyorsítja . A cigarettában található vegyületek például nem engedik, hogy a bőr sejtjeihez elegendő oxigén jusson, rontják a vérkeringést is, így az oxigén mellett a tápanyagokban is hiányt fognak szenvedni a sejtek. A dohányosok bőre halvánnyá, egyenetlen színűvé, fakóvá válik. A cigarettázás hatására fokozódik a bőrben található kollagén lebomlása, ez pedig a rugalmasság elveszítésével jár együtt. A dohányzáshoz tartozó jellegzetes mozdulatok pedig a száj körüli ráncok kialakulását okozzák, a fogak elszíneződése miatt is öregebbnek tűnhetünk a valódi korunknál.

A túlzott alkoholfogyasztás hatására a szervezetünk kiszáradhat, ez pedig a bőrünkön rendkívül gyorsan meglátszódik. A száraz bőr ráadásul nemcsak öregebbnek látszódik, de a sérülésekre és a túlérzékenységre is hajlamosabb lehet. A túl sok alkohol miatt csökken a szervezetünkben az A- és a C-vitamin, illetve más fontos antioxidánsok szintje, így a sejtjeink fogékonyabbá válnak a sérülésekre. Az alkoholfogyasztás ráadásul olyan bőrproblémák fellángolását is okozhatja, mint például a rosacea .

A mérsékelt alkoholfogyasztás a bőr állapotának is kedvez

A mérsékelt alkoholfogyasztás a bőr állapotának is kedvez Az öregedést elsősorban a napsugárzás okozza. Az UV-sugarak elgyengítik és roncsolják a bőr sejtjeit, kiszárítják a bőrt, csökkentik annak rugalmasságát, valamint hiperpigmentációt is okozhatnak. Egy 2013-ban, a Clinical, Cosmetic & Investigational Dermatology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a káros napsugárzás a felelős a bőröregedés látható jeleinek 80 százalékáért. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a napozás, illetve az UV-sugárzásnak való kitettség jelentősen növeli a bőr daganatos megbetegedéseinek megjelenéseinek rizikóját. A napfény ellen védekezhetünk megfelelő ruházattal, kalappal és magas faktorszámú fényvédő krémmel is.

Egy álmatlanul töltött éjszaka után a legtöbb embernek csak a másnapi kellemetlenségek, a koncentrációs zavarok, esetleg a szemek alatt kialakuló sötét karikák jutnak eszébe, azonban az állandósuló alváshiány jelentős mértékben károsíthatja a bőrünket és gyorsíthatja az öregedést. Ha nem pihenünk eleget, akkor a szervezetünkben megnő a kortizol nevű stresszhormon szintje, és pedig a mikroszkopikus gyulladások fokozódásával, illetve a kollagéntermelődés zavaraihoz vezethet. Ideális esetben 7-9 órát érdemes aludni éjszakánként, de ügyeljünk arra is, hogy ne feküdjünk túl sokat egyik oldalunkon, mert az ráncokat okozhat. Érdemes minél puhább, lágyabb anyagból készült párnahuzatot választanunk, és lehetőleg hetente mossuk ki ezt, mert az arcunkhoz érő, szennyezett ágynemű bőrproblémákat is okozhat.

A cukorban gazdag ételek nemcsak a testsúlyunkra vannak rossz hatással, hanem az öregedési folyamatokat is felgyorsíthatják. Ha túl sok a cukor a szervezetünkben, az roncsolhatja a kollagént és az elasztint, ennek pedig a bőr ráncosodása lesz az eredménye. Ezek a proteinek ugyanis nélkülözhetetlenek a bőr rugalmasságának, simaságának megőrzéséhez. Természetesen a cukrot rendkívül nehéz teljesen kiiktatni az étrendünkből, érdemes azonban csökkenteni például a cukros üdítők és finomított szénhidrátokból készült péksütemények, kekszek mennyiségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!