Cukor helyett méz: tényleg egészségesebb? – Így hatnak a vércukorszintre

A méz természetesebbnek tűnik, de ettől még nem lesz diétásabb. Lássuk, hogyan hat a cukor és a méz a vércukorra és a testsúlyra.

Ha édesíteni szeretnénk a teát vagy a kávét, sokan cukor helyett a mézet választják, mert természetesebbnek és egészségesebbnek gondolják. De vajon valóban jobb a szervezetünknek? Megnéztük, melyik hogyan hat a vércukorra és a testsúlyra.

Egy csésze tea mellett egy bögre cukor és méz, egy-egy női kéz mindkettőből vesz.
Cukor vagy méz? Mindkettő édesít, de a szervezetre gyakorolt hatásuk nem teljesen egyforma. Fotó: Getty Images

Cukor vagy méz? 

Először is érdemes tisztában lenni azzal, hogy a méz kémiailag lényegében ugyanazokból az összetevőkből áll, mint a répacukor 

– tisztázta korábbi cikkünkben Soltész Erzsébet dietetikus. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne fogyasszunk mézet, de ahogyan a cukor esetében, a mérték ezekkel kapcsolatban is nagyon fontos.

A méz mellett szólhat, hogy a cukorral ellentétben kisebb mennyiségben vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidáns hatású vegyületeket is tartalmaz. Ez azonban nem teszi korlátlanul fogyaszthatóvá, és a kalóriatartalma miatt a fogyókúrázóknak sem jelent automatikusan jobb választást. 

Kapcsolódó cikk

Igaz, hogy a cukor méreg? Mutatjuk a dietetikus válaszát
Igaz, hogy a cukor méreg? Mutatjuk a dietetikus válaszát

Melyik emeli meg jobban a vércukorszintet?

A méz glikémiás indexe általában kedvezőbb a kristálycukorénál, vagyis a vércukorszintet valamivel lassabban emelheti meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a méz vércukorbarát lenne. Mivel ugyanis a méz jelentős mennyiségű egyszerű szénhidrátot tartalmaz, ezért cukorbetegség vagy inzulinrezisztencia esetén nem szabad szabadon használni a cukor helyett. Az elfogyasztott mennyiséget a napi szénhidrátbevitelbe is bele kell számítani. Vagyis ha valaki azért cseréli le a cukrot mézre, mert úgy gondolja, hogy attól nem emelkedik meg a vércukorszintje, könnyen csalódhat.

Melyik hízlal jobban?

A testsúly szempontjából elsősorban az elfogyasztott mennyiség és az összes napi energiabevitel számít. Egy evőkanál méz nagyjából 64 kilokalóriát tartalmaz, tehát a méz sem kalóriamentes. Mértékkel ugyan beilleszthető egy fogyókúrás étrendbe, de attól még ugyanúgy hozzájárul az energiabevitelhez. Ráadásul nem feltétlenül ugyanannyi mézet és cukrot használunk. Ha valaki a cukrot egyszerűen mézre cseréli, de abból nagyobb mennyiséget tesz az ételbe vagy italba, könnyen ugyanott, vagy akár magasabb kalóriabevitelnél köthet ki.

Akkor a méz mégis jobb?

Bizonyos szempontból igen, de nem úgy, ahogy sokan gondolják. A méz előnye, hogy a cukor mellett más vegyületeket is tartalmaz, többek között antioxidáns hatású anyagokat. A kristálycukor ezzel szemben gyakorlatilag csak energiát és szénhidrátot biztosít.

Ha a cél a fogyás, nem feltétlenül az a legfontosabb kérdés, hogy cukrot vagy mézet használunk-e, hanem az, hogy mennyit fogyasztunk belőlük. Egy kiskanál méz a teában például beleférhet egy kiegyensúlyozott étrendbe, de ha naponta többször nagyobb adagokat használunk belőle, az már jelentős plusz energiát és cukrot jelenthet. A legegyszerűbb megoldás sokszor az, ha fokozatosan csökkentjük az ételek és italok édességét. Így idővel az ízérzékelésünk is alkalmazkodhat a kevésbé édes ízekhez. A cukor és a méz között vannak tehát különbségek, de egyik sem tekinthető egészségügyi szempontból korlátlanul fogyasztható édesítőszernek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!