Fontos tanulságok, amiket a home office-nak köszönhetünk

A hétköznapjaink hirtelen jelentősen megváltoztak, néhány tanulságot pedig máris leszűrhetünk. Mutatjuk, melyek ezek.

Mindenkinek új kihívásokat tartogat a jelenlegi helyzet, de valószínűleg azokat a kisgyerekes családokat állította leginkább megoldandó feladatok elé, ahol mindkét szülő nyolc órában dolgozik. Hivatásuk mellett látják el a gyerekeiket, a házimunkát , nagyszülői segítségről pedig most szó sem lehet. Hogyan lehet így boldogulni?

A New York Post által megszólaltatott Erin Butler 35 éves, vezető beosztásban van, és jelenleg egy ötéves és egy kétéves gyerkőc mellett próbál dolgozni otthon. Náluk az vált be, hogy férjével előre beosztják, ki mikor dolgozik, mikor bonyolít konferenciahívásokat, és azt is, mikor ki játszik a gyerekekkel vagy ki eteti őket.

A home office mindenkinek tartogat új kihívásokat
A home office mindenkinek tartogat új kihívásokat. Fotó: Getty Images

De persze az Excel-táblázatok és pontos beosztás ellenére is adódhatnak váratlan és vicces helyzetek. Erin és férje most próbálják bilire szoktatni a kisebbik fiukat, akinek épp akkor akadt (nagy)dolga, amikor édesapja fontos hívást bonyolított, anyukája pedig egy konferenciahívás közepén tartott. "Mit tehettem volna? Azonnal kiszaladtam a kicsivel a fürdőbe. Szerencsére csak a hang volt bekapcsolva, de azt némítottam" - mesélte nevetve.

Mit látnak a partnerek?

Koronavírus: normális, hogy félünk? - ezt a témát boncolgattuk cikkünkben, ide kattintva elolvashatja.

Mivel aki teheti, most otthonról dolgozik, és sokan videóhívások segítségével tartják a kapcsolatot kollégáikkal, vezetőikkel, üzleti partnereikkel, elkerülhetetlen, hogy ők valamilyen szinten az otthonainkban is bepillantást nyerjenek. És persze nehéz kivédeni bizonyos helyzeteket: az interneten is terjed számos olyan videó, amikor valaki épp egy fontos beszélgetés közepén jár, erre egy meztelen családtag vagy kíváncsi gyerekek jelennek meg a háttérben. Szintén előfordulhat, hogy azt gondoljuk, csak a hangot kapcsoljuk be, erre ott látjuk magunkat a kijelzőn egy szál törölközőben.

Az ilyesmi bárkivel megeshet, és a fent említett lap által megkérdezett etikett coach szerint ilyenkor a legjobb reakció, ha nincs reakció. Például, ha a párunk hiányos öltözékben szalad át mögöttünk, csak folytassuk a videóhívást, mintha mi sem történt volna. Nem kell az ilyen helyzeteket magyarázkodással még kínosabbá tenni.

Megváltozott munkanapok, új rutin, új egyensúly

Másoknak inkább az a fontos, hogy kialakítsanak egy új rutint, ami működik, és amihez tartani tudják magukat otthon. És vannak, akiknek konkrét iroda (vagy akár íróasztal) híján arra kell rájönniük, lakáson belül hol tudnák leghatékonyabban végezni a munkájukat. Nem mindenki tud a konyhaasztalnál gépelni, és az sem opció, hogy egész nap ágyban maradva vagy a kanapén heverészve telefonáljunk.

Megint mások szerint pedig egy új egyensúly megtalálása lehet a megoldás. Ne vegyük félvállról a munkát, ne henyéljünk egész nap, ugyanakkor meg kell tanulnunk egy kicsit lazábban állni a feladatainkhoz, illetve a mostani helyzettel járó kisebb-nagyobb kihívásokhoz. És ami talán ennél is fontosabb: többször szívből nevetni.

Forrás: nypost.com

Táncoló afrikai gyerekek és cukiskodó Justin Trudeau - hogy milyen videókkal próbálja a világ elmagyarázni a gyerekeknek a koronavírust, azt az nlc.hu cikkében megnézheti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra