Tovább él, aki időt szán másokra

Meghosszabbíthatja életünket, ha pénz helyett inkább az időnket fordítjuk arra, hogy másoknak segítsünk - derült ki egy új kutatásból.

Adni jó, és karácsony környékén egyre többen élnek is a különböző lehetőségekkel, hogy segítsenek másokon. Egy friss kutatás szerint azonban egészségünk és várható élettartamunk szempontjából az a legjobb, ha pénz helyett időt és energiát áldozunk mások segítésére.

adakozás, adomány, törődés, hosszú élet,
Mi is profitálunk belőle, ha törődünk másokkal. Fotó: iStock

A gondoskodás ereje

Kutatók azt vizsgálták, hogy az idősebbek esetében milyen típusú adakozás hozható leginkább összefüggésbe a korai elhalálozás kockázatának csökkenésével. A tudományos munka 2004-ben kezdődött, amely során több mint 3 ezer 64 és 67 év közötti wisconsini lakos adatait kezdték rögzíteni, majd 13 éven át követték nyomon az alanyokat. A tudósok számításba vették, hogy a részvevők adnak-e pénzt jótékony célokra, önkénteskednek-e, gondját viselik-e valakinek a házastársukon kívül, illetve támogatják-e bármilyen módon családtagjaikat, barátaikat.

Ha elhagyjunk három rossz szokást, akár 7 évvel is meghosszabbíthatjuk életünket. A részletekért kattintson ide!

2017-ben ért véget a kutatás. Ezt követően a tudósok arra jutottak, hogy azok, akik idejük, energiájuk rááldozásával segítettek másokon - tehát önkénteskedtek, tettek valamit barátaikért vagy családjukért, vagy gondoskodtak egy hozzátartozójukról -, nagyobb valószínűséggel maradtak életben a kutatási időszak végére, mint a többiek. Azoknál, akik pénzzel segítettek másokat, nem csökkent az elhalálozás kockázata.

A kutatók úgy vélik, ha időnket és energiánkat mások javára fordítjuk, az segít abban, hogy hatékonyabban birkózzunk meg a stresszel, így ugyanis a saját problémáinkról másra terelődik a figyelmünk. Ha pedig kevesebbet rágódunk a gondokon, az hosszú távon jót tehet egészségünknek - akár az életünket is meghosszabbíthatja .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!